A gyaloglástól a lovaskocsiig

A gyaloglástól a lovaskocsiig
Péntek este az Ady Endre Líceumban folytatódott az RMDSZ Bihar megyei szervezete által életre hívott Szacsvay Akadémia Mindennapi történelem elnevezésű modulja. A közlekedés volt a téma.

Az érdeklődőket Tőtős Áron történész köszöntötte, majd a modul idei évadja második felének nyitányaként Paládi-Kovács Attila Széchenyi-díjas etnográfus, a Néprajzi Intézet nyugalmazott főigazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja tartott előadást Közlekedés címmel, mely expozé az ókortól a kapitalizmus beköszöntéig tartó történelmi időszakot ölelte fel.

Arra hívta fel a figyelmet: a személyi közlekedés legősibb formája a gyaloglás, mely a kezdetekben gyalogosan valósult meg, majd megjelentek az olyan lábbelik, melyek napjainkban is ismertek, vagy éppen használatosak, mint például a saruk, fapapucsok, facipők, csizmák, bakancsok. A járást ugyanakkor olyan segédeszközök segítették, mint a bunkós-, kampós-, lápi- vagy ugróbotok, a különféle lábtalpalávalók, a gólyalábak, vagy a télen nélkülözhetetlen jégpatkók, sílécek, korcsolyák, szánok- magyarázta az előadó.

Ironga és kereplye

Érdekes módon, hosszú ideig a magyarok többsége nem tudott úszni, még a 19. században is életveszély jelentett, ha valaki beleesett a Balatonba, ezért ladikon közlekedtek a vízen, vagy a ló farkába, nyakába kapaszkodva. Komolyabb eszköz volt a tutaj és a hajó.

A tömegközlekedés első formái a taligák, szekerek voltak, később a lőcsös szekerek. A lovaskocsi és a hintó pedig magyar találmányok, hungarikumok. A közlekedési eszközök felsorolásán túl Paládi-Kovács Attila etnográfus a végzettségéhez hűen az egyes szavak eredetére is kitért, mint például a pacsker, az ironga, vagy a kereplye.

Ciucur Losonczi Antonius