A Festum Varadinum egy világítótorony

A Festum Varadinum egy világítótorony
Nagyvárad- Vasárnap este díjkiosztással egybekötött ünnepséggel ért véget a XXIII. Festum Varadinum ünnepségsorozat a Szigligeti Színházban. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, fővédnök mondott beszédet.

Ünnepi beszédében Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter kifejtette: néhány perccel azelőtt érkezett Székelyhídról, ahol meglátogatta a Böjte Csaba alapítványa által működtetett gyermekotthont. Lakóinak most egy biztos pont adatott meg az életében, és ez azért fontos, mivel minden ember valamilyen támpont vagy érték után vágyik, amelyhez igazodni tud ebben a kusza 21. századi világban. Ebből a szempontból szerencsések azok a fiatalok, akik családban nevelkednek. Reméli tehát, illetve bízik abban, hogy mindaz, amit mi örökségül kaptunk, világítótoronyként segít minket is eligazodni, és csak rajtunk múlik, hogy ezt felismerjük. Ilyen például a Festum Varadinum ünnepségsorozat is, mely immár huszonhárom esztendeje felmutatja a magyar kultúra és történelem értékeit úgy, hogy Szent László király tiszteletéből és a magyar történelmi egyházak összefogásával indult, az RMDSZ és a civil szervezetek támogatásával, a váradi magyar emberek igényeit kielégítve.

Hangsúlyozta: a közel negyed évszázad már egy akkora idő, hogy az ezalatt közzétett eredményekre támaszkodni lehet. Emellett arról sem szabad megfeledkezni, hogy a Festum Varadinum volt az első olyan nagyobb magyar rendezvény Partiumban, Erdélyben, illetve Romániában, amelynek nyomdokain haladva aztán újabbak és újabbak születtek, s ma már szinte nincsen olyan város, ahol magyar közösség él, mely ehhez hasonló rangos kulturális vagy egyházi rendezvénysorozatot ne szervezne.

Megítélésében a Festum Varadinum ünnepségsorozat eligazít bennünket, segít nekünk, ezért kötelességünk támpontként továbbadni az általa felmutatott értékeket az utánunk következő nemzedékeknek, melynek tagjai talán nem is fogják már megérteni, milyen nehéz volt az 1990-es évek elején útjára indítani egy ilyen kezdeményezést, vagy ápolni a hagyományokat ezt megelőzően, amikor nem volt szabad világ. Napjainkban viszont rajtunk múlik, hogy milyen alapokra akarunk építkezni, a jövőnket alakítani magunk és a gyermekeink számára. Hozzátette: a Festum Varadinum pedig ugyanakkor utat mutat arra nézve is, hogy a közösségépítés és a fejlődés csak úgy lehetséges, ha összefogunk, ha figyelünk egymásra, a közös értékeinkre. Azt kívánta: az elkövetkezendő időszakban is legyünk képesek megmutatni, hogy a Partiumban, Erdélyben, Romániában élnek olyan erős magyar közösségek, amelyek tudnak tisztességesen küzdeni a céljaik elérése érdekében, a keresztény világ értékeit képviselni. Amennyiben ez így fog történni, akkor szerinte azok is, akik nélkülöznek, megkapják majd azt, amire vágynak, és erős tartóoszlopai lesznek közösségünknek.

Díjátadás

Az ünnepi gondolatok után átadásra kerültek a díjak, melyeket azok az intézmények, civil szervezetek vehettek át, amelyek sikeres rendezvényeket szerveztek a Festum Varadinum keretében. A laudációkat Koncsek Vadnai Zita, a Varadinum Kulturális Alapítvány kuratóriumi elnöke és Szabó Ödön programkurátor, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke olvasták fel. Tavalyi ebbéli teljesítménye okán jutalmat érdemelt a Szacsvay Imre Általános Iskola, a Mihai Eminescu Főgimnázium, illetve a Vivat Professores Egyesület. Előbbit Pásztor Gabriella igazgatónő, utóbbiakat Hochhauser Enikő aligazgatónő és Varga Zsuzsa DT-elnök képviselték. Újításként elismerték egy olyan intézmény, szerkesztőség tevékenységét is, mely az idén szervezett eseményeket, vagyis a Szűcs László főszerkesztő által vezetett Várad folyóiratét. Végül Szabó Ödön virágcsokorral mondott köszönetet Kovács Magdolnának, az RMDSZ irodavezetőjének, amiért a kezdetektől fogva hozzájárul a szervezéshez.

Ciucur Losonczi Antonius

 



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .