A felnőtteket utánozzák

A felnőtteket utánozzák
Szatmár megye — A fiatalok leggyakrabban azért kezdenek el dohányozni vagy alkoholt fogyasztani, mert önértékelési gondokkal küszködnek — mondta el lapunknak Frigy Szabolcs iskolapszichológus.

A Szatmárnémeti Caritas és a Drogmegelőzési és tanácsadó iroda 2006–ban egy kutatást végzett, melyben a Szatmár megyei középiskolások drogfogyasztását mérték fel.

A kutatás eredményei szerint, a megkérdezett diákok 53%–a legalább egyszer már rágyújtott eddigi élete során. A 15 évesek 20,5%–a dohányzik, míg a 20 évesek 94,4%. A fiúk esetében 62,5%, míg a lányoknál 43,8%. Az elméleti líceumba járó diákok 60,6%–a cigarettázik, míg a művészeti– és szakiskolákban csak 45,8%.

 

Mi az oka?

Frigy Szabolcs, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium iskolapszichológusát kérdeztük azzal kapcsolatban, hogy mit tehetnek a pedagógusok, illetve a szülők a jelenség visszaszorítása ellen.

„Amelyik tanár cigarettázik, csak nehezen tudja meggyőzni a diákot arról, hogy az ne dohányozzon. Hatalmas előrelépés azonban, hogy az elmúlt héten megszüntettük a füstölőt, így most senki sem dohányozhat az iskola területén. Úgy gondolom, ez példaértékű” — magyarázta Frigy Szabolcs. A dohányzás össztársadalmi jelenség, mivel felmérések szerint, a lakosság 67%–a dohányos. Sok fiatal azért gyújt rá, vagy fogyaszt alkoholt, mert így utánozza a felnőtteket, ezzel megteremtve a „felnőttség hangulatát” — magyarázta Frigy.

A dohányzás, alkoholfogyasztás legtöbbször önértékelési gondokra is visszavezethető. Gyakori eset, hogy a szülő tisztában van azzal, hogy a gyermeke cigarettázik, de „struccpolitikát” folytat, a konfrontáció elkerülése miatt. Ha a szülő dohányzik sokkal nagyobb az esélye, hogy gyermeke is fog. Az igazi prevenciós programok azonban, több héten át tartanak és személyiség–fejlesztési gyakorlatokból állnak — mondta el lapunknak Frigy Szabolcs.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter