A Fejlődésügyi Minisztérium portálja

A Fejlődésügyi Minisztérium a napokban beindított egy hírportált azon közintézmények számára, melyek különböző területi együttműködési programban vennének részt, megkönnyítve a megfelelő projektek kiválasztását és megpályázását.

A Jogosultakat Támogató Portál a Fejlődésügyi Minisztérium honlapján található, és fő célja az, hogy a potenciális pályázók partnereket találjanak és egyúttal adataik közzétételével elérhetővé váljanak olyan szervezetek számára, melyekkel közösen pályázhatnának. A portál csak angolul olvasható, az európai területi együttműködési programok hivatalos nyelvén.

Románia jövő év elejétől 11 ilyen jellegű programon vesz részt, ezeket az unió összesen 1,6 milliárd euróval támogatja. ezek a programok a különböző tagorzságok közintézményei között zajlanak és csak akkor kapnak támogatást, ha legalább kéthasznélvező van, egy-egy a határ mindkét oldalán.