A Farmec megnyitotta az első Gerovital központot Nagyváradon

Akt.:
A Farmec megnyitotta az első Gerovital központot Nagyváradon
A legnagyobb romániai kozmetikai gyártó, a Farmec felavatta első Gerovital üzletét Nagyváradon.

Az új központ a Lotus Centerben található, ahol június 16-tól 24-ig 20% -os kedvezménnyel várják az ügyfeleket bármelyik megvásárolt termék esetén. A váradi nők, de a férfiak is, már nyitáskor elözönlötték a Gerovital boltot. A vásárláson kívül az ügyfelek Gerovital termékeket teszteltek, és kipróbálták a bőranalízist.

A bőranalízis tesztek kizárólag a Farmec és Gerovital márkaboltokban érhetők el. A bőranalízis körülbelül öt percig tart, és segít meghatározni a bőr típusát, a bőr hidratálási szintjét, rugalmasságát, faggyú szintjét és pigmentáció mértékét egyes specifikus műszerekkel végzett mérésekkel. A kapott eredmények függvényében a boltban jelenlévő szépség szaktanácsadók specifikus termékeket ajánlanak a fogyasztóknak, és személyre szabott kezeléseket írhatnak elő. A boltban Gerovital és Aslavital márkájú bőr-, haj- és testápolási termékek állnak rendelkezésre.

Ez az első olyan üzlet, amit a kolozsvári vállalat 2018-ban nyitott meg, és az év végéig további 9 saját üzlethelyiséget avatnak még fel.

Mircea Turdean Mircea Turdean ©

„A siker, ami minden egyes megnyitót jellemezett a tavaly, arra késztetett minket, hogy 2018-ban is folytassuk a saját áruházhálózatunk bővítését. Ebben az évben 10 új márkabolt megnyitását tervezzük, az első megnyitó Nagyváradon volt, abban a városban, amelyik összehozza a márka rajongóinak népes táborát. A modern design és elegancia jellemezte új áruházban Gerovital termékek széles skálájával várják a látogatókat, ezenkívül szaktanácsadásban is részesülnek és személyre szabott kezelési terveket készítenek számukra az igényeiknek megfelelően. Így június óta a Gerovital és Aslavital szerelmeseinek gyors hozzáférést biztosítunk a kedvenc termékeikhez, de számos meglepetésben és különleges ajánlatokban is részesülnek egész évben” – nyilatkozta Mircea Turdean, a Farmec cég vezérigazgatója.

Az egész év folyamán sok meglepetéssel és újdonsággal várják a Gerovital termékek kedvelőit, többek között ingyenes bőranalízis tesztekkel, időszakos smink bemutatókkal a Gerovital Beauty termékek felhasználásával, valamint promóciós ajánlatokkal és különleges akciókkal.

Annak érdekében, hogy naprakészek legyenek a Farmec termékekkel, hasznos tanácsokat kapjanak a téma szakértőitől, valamint a meglepetésekről és játékokról tájékozódhatnak közösségi oldalainkon:

Facebook: facebook.com/farmec.romania
Instagram: www.instagram.com/farmec/
Honlap és online üzlet: www.farmec.ro
Egyesülés a Nőiességben (Unirea la Feminin) kampányoldal: http://www.unirealafeminin.ro/

(Fizetett hirdetés: H46693)