A falu örökségéhez tartozik a zsidó temető is

Akt.:
A falu örökségéhez tartozik a zsidó temető is
Ígéret szép szó, és korábbi ígéretükhöz híven – melyet november 4-i lapunkban tettek – az értarcsai iskola diákjai ellátogattak a helyi zsidó temetőbe. Ott már csak néhány sír árválkodik.

 

Hihetetlen szép és figyelemre méltó dolgot tettek néhányan a gyermekek közül: már előző nap munkálkodtak a temetőben, kiszabadították a maradék sírköveket a magas fűből, hogy másnap legyen hová helyezni a gyertyákat. Virágvázákat is rögtönöztek levágott pillepalackokból. Büszkeség töltötte el őket, mikor pedagógusaik elismerő szavakkal illették előző napi munkájukat. Mivel az ott nyugvó zsidóknak már nincsenek a faluban rokonaik, nincs ki elhelyezze a megemlékezés virágait sírjukon, vagy gyertyát gyújtson lelkükért, ezért ezt az iskola diákjai tették ezt meg felekezeti hovatartozás nélkül.

Vallástól függetlenül

A temetőben már csak néhány sír árválkodik, mindössze kettő maradt meg épen, a többi vagy eltűnt, vagy eltört, és csak az alsó fele mutatja még, hogy ott valaki nyugszik. Felekezeti hovatartozástól függetlenül mindenki gyertyát gyújtott, elhelyezték a virágokat. Az iskola igazgatónője ígéretet tett arra, hogy az iskola felvállalja a temető kaszálását. A gyermekek pedig azt ígérték, hogy ezentúl minden évben, legalább halottak napján megemlékeznek az elhunytakról, még akkor is, ha nem tudják, kik nyugszanak ott, de hozzátartozik a falu örökségéhez a zsidó temető is, amelyet illik rendben tartani még akkor is, ha a hozzátartozók már rég elszármaztak innen.

Pap Mónika tanárnő