A Duna Napját ünneplik

A Duna Napját ünneplik
A Körösök Vízügyi Medence Bizottsága ülésezett szerdán, a Duna Napja alkalmából. Beszámolók, ünnepi beszédek hangzottak el, további programok is lesznek a napokban.

Dorel Dume, a Körösök Vízügyi Igazgatóság vezetője köszöntötte az egybegyűlteket, megemlítve az eseményhez kapcsolódó eddigi programjaikat. Mint megtudtuk, huszonöt önkéntes közreműködésével kedden megtisztították a Sebes Körös medrét Sonkolyos és Rév környékén, s amint Anca Mihociu szóvivőtől utóbb megtudtuk, ezúttal kevésbé bizonyult szemetesnek, mint az elmúlt években, „csak” mintegy négy köbméternyi hulladékot gyűjtöttek össze, nem 7-8 köbmétert, mint korábbi alkalmakkor.

Hajóval

A Duna Napja tulajdonképpen hétfőn van, aznap a gyerekek ingyen vízibiciklizhetnek 10 és 12 óra között, a Körös Szováta-híd melletti szakaszán.
Az igazgató a későbbiekben Graţiela Gavrilescu miniszternek a Duna szerepét és jelentőségét kihangsúlyozó szavait olvasta fel. Delorean Gyula alprefektus arról szólt: a víz a Föld legnagyobb kincse, nélküle semmi nem létezhetne. Személyes álma az, hogy egyszer a Sebes Körös is hajózható legyen, talán sokan ezt elrugaszkodottnak tartják, de ha belegondolunk, hogy a hajóval történő szállítás a legolcsóbb, akkor rájövünk, hogy bármennyibe is kerülnének a munkálatok, nem lenne túl sok – tette hozzá.

Felszerelések

Ezt követően az igazgatóság munkatársainak előadásai következtek. Az első előadás során az árvízmegelőzésről készülő tervet mutatták be, melyet év végéig kell befejezni. A szükséges intézkedéseket már megállapították, az elkövetkezendőkben a lakosokkal fognak konzultálni.
A második előadás az uniós projekteket sorolta fel. 2007 óta az igazgatóság tíz projektben vett részt, ezek összértéke 29 millió euró. Jelenleg folyamatban van az, amelyen belül az igazgatóság egymillió euró értékű, árvíz elleni felszerelést kap. A felszerelések, melyek között szállítható, vízzel feltöltendő gátak, valamint homokos zsák töltő felszerelések találhatók, Nagyváradon, illetve Margittán lesznek elhelyezve, egy-egy külön erre a célra építendő központba, hogy szükség esetén bármikor bevethessék ezeket. A harmadik előadás a Körösök vízügyi medence menedzsmentjére vonatkozó tervvel kapcsolatos közvélemény kutatás eredményeit ismertette. A legsürgetőbb a csatornahálózat kiterjesztése, főleg ezen a téren sok a tennivaló, hangzott el.

Neumann Andrea



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter