A DNA célkeresztjében a közszállítási vállalat

Csuzi István vezérigazgató
Csuzi István vezérigazgató
A nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalat (HKV) által vásárolt tizenkét személygépkocsi ügyében nyomoz a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA).

A tizenkét járművet a HKV 2013-ban vásárolta az önkormányzat Ingatlankezelőségének és a polgármesteri hivatalnak, ezek közül az egyiket maga Ilie Bolojan, a város polgármestere használja. A kocsivásárlások ügyét az állami számvevőszék jelentette a DNA-nak. Az ügyészség azzal vádolja a HKV három vezetőjét, Csuzi István vezérigazgatót, Ioan Purge gazdasági igazgatót és Viorel Pop műszaki igazgatót, hogy 1,1 millió lejes kárt okoztak azzal, hogy a személygépkocsikat nem a roncsautó programon keresztül szerezték be, amire szerintük a törvény kötelezi a vállalatot, hanem megegyezés alapján magáncégtől vásárolták meg azokat. A HKV audit vizsgálatát végző számvevőszék szerint a közszállítási vállalatnak nincs szüksége személygépkocsikra a közszállítási szolgáltatás ellátására, így azzal, hogy megvették ezeket az autókat, a vállalat megsértette a 34/2009, a 55/2010 és a 44/2011 számú sürgősségi kormányhatározatokat. Az auditálók azt is kifogásolják, hogy a járműveket attól az Auto Bara cégtől vásárolták meg, melynek képviselője, Octavian Bara a váradi közbeszerzési monitorizáló bizottság tagja, így ezt a beszerzést is ellenőriznie kellett volna, tehát szerintük ez esetben összeférhetetlenség esete áll fenn. A számvevőszék álláspontja szerint HKV nem a roncsautó programon keresztül vásárolt autókat, hanem buy back rendszerben megegyezett egy váradi autóforgalmazóval, melynek eladott tizenhárom használt gépkocsit a saját autóparkjából, ezek árát pedig levonták a tizenkét megvásárolt új autó árából. A vizsgálat szerint a használt autókért csak 24.253 lejt kapott a HKV, miközben a roncsautó programon keresztül 84.500 lejt kapott volna értük. A számvevőszék auditorai szerint a HKV összesen 1.103.152 lej kárt okozott, ezért követeli a kár, valamint a büntetőkamatok megtérítését. A döntést azonban megtámadta mind a HKV, mind pedig a polgármesteri hivatal, a per 2014 márciusában kezdődött a Bihar Megyei Törvényszéken, időközben azonban a számvevőszék a DNA-hoz is eljuttatta a dossziét, úgyhogy most ez az intézmény nyomoz az ügyben.

Törvényes volt

Csuzi István vezérigazgató a Bihari Naplónak nyilatkozva elmondta: a közbeszerzést a törvényeknek megfelelően bonyolította le a vállalat. Kifejtette: a személygépkocsikkal is a tevékenységi körébe tartozó személyszállítási szolgáltatást biztosít a HKV, és a szóban forgó járművek használatának költségeit kiegyenlíti a HKV-nek a városháza és az ingatlankezelőség. Vagyis az autóvásárlás nem hogy kárt, hanem épp ellenkezőleg, hasznot hozott a vállalatnak. Csuzi István elmondta azt, hogy azért nem a roncsautó programon keresztül szerezték be a járműveket, mert a túl komplikált bürokrácia miatt kicsúsztak a határidőből, az említett program ugyanis összesen egy hónapig futott. Hozzátette: a legkedvezőbb árajánlatot tevő autóforgalmazótól vásárolták meg a járműveket.

Pap István



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter