„A decentralizációs folyamatot meg kell valósítani”

„A decentralizációs folyamatot meg kell valósítani”
Az Élesden megrendezett Találkozás hétvégéjén találkoztam Cseke Attila egészségügyi miniszterrel, és nem hagytam ki az alkalmat, hogy megkérjem, nyilatkozzon a Bihari Naplónak mindarról, ami az utóbbi időben foglalkoztatja az általa vezetett minisztériumot.

– Ha már az egészségügyről beszélünk, én megkérdezném, hogy van miniszter úr, hiszen köztudott, hogy az egyik legnehezebb tárca élén áll?
– Köszönöm szépen, még jól vagyok. Mások szokták mondani, hogy nem irigylésre méltó a helyzet amiben vagyok, sokszor én sem irigylem magam. Egy nagyon nehéz évben, egy nagyon nehéz szakterületet kell vezetnünk nagyon sok gonddal, melyek az évek folyamán felgyűltek. Visszanézve az elmúlt idők nyilatkozatait, azt kell mondanom, hogy nagyon sokat abból, amit ez alatt a 7–8 hónap alatt megtettünk, ahogy ezt mások is elmondták, az egészségügy terén mások is megtehettek volna, és akkor ma a mi dolgunk sokkal könnyebb lenne ebben az évben, de ezeket sajnos elhanyagolták. Az első hetekben az ember azt hitte, hogy teljesen rászakadt a megoldatlan ügyek tömkelege: tisztázatlan feladathatáskörök az intézmények között, az egészségügy alulfinanszírozása, a decentralizáció hiánya, aminek megvalósítását én a legnagyobb fegyverténynek tartok. Lényegében ebben a pillanatban az egyedüli terület, ahol decentralizálást hajtottak végre, egyelőre úgy, hogy jogilag megvannak az átutalt hatáskörök.
– Országos szinten most hogyan állnak ezzel a folyamattal?
– Országos szinten úgy állunk, hogy 97 százalékát a kórházaknak, amelyeket a minisztérium javaslatára a kormány decentralizásra javasolt, az önkormányzatok átvették. Ami azt is bizonyítja, hogy mindezt régóta várták az önkormányzatok. Ez azt mutatja, hogy a helyi elöljáróságot érdekli, a közösségek bele akarnak szólni a kórházak működésébe. Ez így is van jól, sajnálom, hogy eddig ez nem született meg, de talán mondhatjuk azt, fegyvertény, hogy mindez nekünk sikerült.
Egy tanácskozáson
– Maga az ötlet, hogy ezt így kell csinálni öntől származik, vagy ez már egy régebbi elképzelés?
– Ez nagyon érdekes történet, mert az első adminisztratív gyűlésen, amelyet én a minisztériumban tartottam, tavaly karácsony és szilveszter között volt. Ez inkább egy tanácskozás jelleget öltött, és ott én azt mondtam többek között a kollégáknak, hogy sok mindenről meg lehet engem győzni, mivel nem vagyok szakmabeli, de egyről nem fognak lebeszélni. Arról, hogy a decentralizációs folyamatot meg kell valósítani. Két hét telt el, és már jöttek január elején, akik mondták, hogy ez nem jó, a minisztérium tartsa meg, központosítva az összes kórházat, mert akkor lehet jobban felügyelni. Én viszont úgy gondolom és hiszem, hogy ez be is fog válni rövidesen, hogy minél több hatáskört, beleszólási jogot le kell utalni a helyi tanácsoknak. Egyszerűen nincs olyan, hogy Bukarestből ezt korrektül felügyelni és koordinálni lehessen.
– Az elmúlt időben több vezetői állást, tisztségeket szüntettekmeg vagy alakítottak át a kórházakban. Gondolom, olyan céllal is tették mindezt, hogy több pénz jusson a kórházak fenntartásához az ilyen célra kifizetett összegekből.
– Mi már februárban elkezdtük az adminisztratív személyzet és tisztségek funkcióinak a leépítését, és februártól májusig 577 igazgatói pozícióból hívtam vissza – mely a hatáskörömbe tartozik – kórházigazgatókat. Sajnos a törvénykezés megengedte az olyan helyzeteket is, hogy megyei kórházaknál egy menedzser mellett nyolc, akár tíz kórházigazgató is működött, ami nem csak pénzügyi gondot jelentett egy kórháznak, de azt hiszem, hogy vezetésbeli probléma is fennállt. Most a legnagyobb kórházakat is egy menedzser és maximum három igazgató vezeti, ami azt jelenti, hogy a menedzser mellett van egy pénzügyi igazgató, egy orvos-igazgató, és ott, ahol nagyobb kórházak vannak, ott egy igazgató az asszisztensekkel foglalkozik.
Mint amilyet megérdemelne
– Úgy vélem, nyolc hónap elteltével van rálátása a romániai egészségügyre. Miként tudná jellemezni a mai romániai egészségügy helyzetét?
– A mai romániai egészségügy rosszabb, mint amilyet megérdemelne az ország lakossága. Úgy gondolom, hogy nem reménytelen a helyzet, ehhez viszont tovább kell folytatni azokat a strukturális átalakításokat, amelyeket elkezdtünk. A decentralizáció mellett át kell szervezni a kórházak működését, és ebben az önkormányzatokra nagy feladat vár, de más strukturális lépéseket is meg kell tennünk. Ez az egyik része, a másik pedig az, hogy közép- és hosszú távon nagyobb finanszírozást kapjon az egészségügy. Szerintem ezzel a két lépéssel indulhatna felfelé az egészségügy. Ami az első lépést illeti, itt a legkomolyabb lépés, amiről beszéltünk, a decentralizáció, a fél lépést tehát ezzel megtettük. De jönnek még további „lépések is”, melyek nem biztos, hogy mindig szimpatikusak lesznek. Általában a reformok nem minden esetben szimpatikus lépések, sokszor ez húsbavágó, embereket érint, ami problémákat szül. A legnagyobb probléma az, hogy elmúlt 10–15 évben ezeket a lépéseket nem hozták meg.
– Mondta, hogy több pénz kellene az egészségügynek. Honnan jönne ez a pénz?
– Én úgy gondolom, az is nagyon fontos, hogy nyiltan beszéljünk az egészségügy gondjairól, mentalitásváltást kell elérni az egészségügyben. Ha jobb ellátást várunk, akkor azt hiszem, ezt a mentalitásváltást magunktól, a társadalomtól is el kell várnunk. Kell tudni azt, hogy a lakosságnak csak egynegyede fizet biztosítási járulóságot, mely ötmillión aluli állampolgárt jelent. Ebből a befizetett összegből kell 22 millió embernek olyan egészségügyet teremteni, amilyen jogos elvárása különben minden állampolgárnak, hogy egy uniós államban az egészségügy színvonala jó legyen. Én úgy tartom, hogy 11 millió kivételezett állampolgár, akik nem fizetnek egészségügyi biztosítást, nagyon sok, de ők magukat biztosítottnak tartják. Ez a szám nagyon magas, ezen változtatni kell, hiszen ők ugyanazt az ellátást kapják, mint az, aki rendszeresen fizeti a járulékot. Nem hiszem, hogy a világon még van hasonló eset, és minderről az elmúlt években sohasem beszéltünk.
Mennyire alkalmasak
– Gondolom, amikor eldöntötték, hogy ezeket a reformokat bevezetik, előbb meg kellett tárgyalni a kormányban is. Milyen volt ott a hozzáállás?
– A decentralizációval kapcsolatban volt egy hosszú beszélgetés, amit én természetesnek tartok, ennek folyamodványaként az önkormányzatok hozzáállása is különböző volt, amit teljesen megértően ítélek meg. Teljesen új szabályokkal álltunk elő a decentralizáció alkalmával. Sokak számára megmaradt a kérdőjel, vajon hogyan tovább? Ilyen nem volt még Romániában, hogy 335 kórházat átadjunk az önkormányzatoknak. Ezzel kapcsolatosan több egyeztetés is történt kormányszinten is. Mi vállaltuk, hogy be fogjuk tartani a határidőt, azt, hogy július 1-jéig meglesznek a jogszabályok, melyek a decentralizációt szabályozzák. Ezt előrébb hoztuk, június elején született meg a jogszabálycsomag. A decentralizációhoz még annyit tennék hozzá, hogy most fog meglátszani igazán az, hogy az önkormányzati vezetők mennyire alkalmasak arra, hogy a jövőben a kórházak menedzselését végezzék. Azt nem várhatjuk el, olyan illúzióink nem lehetnek, hogy most hamarosan, 3–4 hónap alatt lesznek nagy változások. Ennek az eredménye egy-másfél év múlva lesz hathatósan érezhető.
– Miniszter úr, az egészségbiztosító ki tudja fizetni azt a mérhetetlen adósságot, amit a kórházak az elmúlt években felhalmoztak?
– Az első költségvetés-kiegészítéskor mi felvállaltuk, hogy a március 31-ig összegyűlt adósságokat kifizetjük, ez meglesz, ezt a kormány ki fogja elégíteni. Itt mintegy 170 millió euróról van szó, országos szinten. A többi, ami ezután gyűlt össze, azt a biztosító rendezi.
Ezt sugalmazzák
– Mint a kormány egyik tagja, miként látja, januártól visszaáll-e a normális fizetési rendszer a közalkalmazottak számára, meg lesz-e valósítva az egységes fizetési rendszer, amiről egy évvel ezelőtt annyit beszéltek?
– Az egységes fizetési rendszert mindenképppen meg kellene valósítani. Nem megengedhető az, hogy ugyanazon tisztségben lévő személyek, akiknek hasonló végzettségük is van, különböző nagyságú fizetést kapjanak. Így van ez a minisztériumokban is, de alsóbb szinten is találkoztam hasonló jelenséggel. Mi nagyon szeretnénk, ha mindez megoldódna, de ez nem az egészségügyi minisztertől függ. Azok az intézkedések, melyeket az utóbbi időben a kormány ilyen téren hozott, ezt sugalmazzák.
– Hogy érzi, a minisztérium munkatársai mennyire fogadták el önt mint vezetőjüket? Azt tudjuk, hogy rengeteget dolgozik, olyan intézkedéseket hoztak az ön irányításával, melyeket mások nem vállaltak fel. De mégis, Bukarest, az Bukarest…
– Egyesek elfogadtak, és ez a többség, ők beálltak ebbe a csapatba. De vannak olyanok, akik nem álltak be ebbe a csapatba, és ezt ki is mutatják. Vannak olyanok is, akik csak látszatban vannak ebben a csapatban, különben félrehúznák a szekeret, ha erre volna lehetőségük. Különböző kategóriájúak ezek az emberek, vannak olyanok, akik már eleve elutasítanak mindenféle reformot. Sokszor van az, amikor azt modjuk, hogy nem bírjuk tovább, én magam is, de a kollégáimat is reggeltől estig dolgoztatom. Van egy elképzelésünk, amit meg akarunk valósítani. Amikor egyszer majd az ember innen feláll, úgy tekintsen vissza, hogy nem bánt meg semmit abból, amit csinált, a lelkiismerete legyen nyugodt, hogy mindent megtett, amit tőle telhető volt.
– A Szenátusban tud-e még dolgozni? Van erre ideje? El tud menni az ülésekre?
– Hetente egyszer, hétfőn délután 1,5–2 órát a Szenátusban vagyok általában. Azt én nagyon fontosnak tartom, hogy ott, ahol engem megválasztottak, azt a régiót méltón képviseljem, és remélem, ez így is lesz mindig. A hét végi rendezvények itt Bihar megyében nagyon hiányoznak. Vannak olyan hónapok is, amikor egyszer sem tudok hazajönni, ilyenkor nagyon elfog engem is a honvágy.
Dérer Ferenc