A centenáriumi év elkezdődött

A 2018-as centenárium arculatának logója
A 2018-as centenárium arculatának logója
Az elmúlt évtizedekben kénytelenek voltunk megszokni azt, hogy Romániában a nemzeti ünnepek környékén a román közélet és közbeszéd kitermel legalább egy hangos magyarellenes botrányt.

Minden évben december 1-jén, vagy ahhoz a naphoz közeledve szinte menterendszerűen érkezett az obligát magyarellenes uszítás, az elmúlt években a székely terroristákról szóló sztori volt a legdurvább ilyen médiahumbug. De a kisebb kaliberű román ünnepeket is illő némi magyarellenességgel megspékelni. Etekintetben a tavalyi évi Román Nyelv Napja vitte el a pálmát: a románok többsége csak azóta tudja, hogy ezt a jeles ünnepet augusztus 31-én tartják, hogy egy Militianul fedőnevű boldogtalan erre a napra időzítette rendkívül hatékonynak bizonyuló magyarellenes videóját, amelyben azt próbálta bizonyítani, hogy a Székelyföldön azért nem adnak neki miccset, mert románul beszél.

Egy ünnepet ugyanis meg kell tölteni tartalommal, és mint tudjuk, látjuk, tapasztaljuk, Romániában a román néphez köthető ünnepek, és főként december 1. nem képzelhető el pusztán önmagában. A romániai közgondolkodást, mentalitást uraló közegben a gyulafehérvári nagygyűléssel nem lehet lélekben rezonálni, ha nem társítják hozzá azt az élvezetet, hogy a románság az ünnepléssel együtt a magyarokban is forgathatja a kést. Még mielőtt túlzó általánosítással vádolnának, gyorsan leszögezem, hogy nem a román nép egészéről beszélek, hanem a hazai közgondolkodást uraló és manipuláló román állami intézmények és média áldatlan tevékenységéről, amelyeknek sajnos a szittya románok mellett nagyon sok jóhiszemű román is gyakran és könnyen felül.

Adva van tehát a romániai ünnepek elméleti forgatókönyve, de némileg bonyolódik a helyzet akkor, amikor nem egyetlen ünnepnapról van szó, hanem egy egész évet nagy nemzeti ünneppé nyilvánítanak. De erre is van megoldás: akkor már az év elején el kell kezdeni adagolni a magyarellenes hangulatot. Az igaz, hogy a romániai ún. hírcsatornák, köztük a Realitatea TV és azon belül is a Rareş Bogdan nevű fanatikus gyakorlatilag naponta mérgezik magyarellenességgel a romániai közbeszédet, ez olyan megszokottá vált – ijesztő, de sajnos így van –, hogy már fel sem kapja az ember a fejét az ezekben a műsorokban elhangzó, nem kirívóan gyűlöletszító agymenésekre. De a centenárium évében a rutinuszításnál azért valamivel többre van szükség, és Mihai Tudose (akkor még) hivatalban lévő kormányfő, úgy tűnik, készséggel szolgáltatta ezt a pluszt, amikor a már említett mélyromán műsorában megeresztette az akasztással fenyegető megjegyzését. A trükk bejött, és akár szándékos volt, akár véletlenül alakult így, de mostmár országszerte megvan a kellően magyarellenes alaphangulat a centenáriumi év folyamatos ünnepelgetéséhez.

A Tudose megjegyzés keltette óriási visszhangnak volt azért pozitív hozadéka is: ez a botrány végre elérte az összes jelentősebb magyarországi politikai erő ingerküszöbét, nemcsak a kormánypártokét, de az ellenzéki formációkét is (kivéve a Demokratikus Koalíciót), és így talán ez a botrány is hozzásegíti az anyaországi politikumot ahhoz, hogy megteremtődjön a sokat emlegetett nemzeti minimum, mert tudatosul az összes magyarországi politikai erőben (kivéve a Demokratikus Koalíciót) az, hogy az uniós tagság önmagában és egyelőre nem garancia semmire, és hogy szó szerint életbe vágó lehet a határon túli magyarság számára az anyaország segítsége és kiállása.

Annál is inkább szükség van erre a kiállásra, mert a román politikum részéről semmiféle reakció nem érkezett Tudose fenyegetőzésére. Pedig Klaus Iohannis államfő és az ellenzéki parlamenti pártok, a Nemzeti Liberális Párt, a Mentsük Meg Romániát naponta kritizálják a kormányt és annak miniszterelnökét, bárki is legyen az, de lám, az akasztással való kormányfői fenyegetőzés nem képezett kellő támadási felületet számukra. Ami annyiban érthető, hogy Tudose nem az ő szavazótáboruknak, illetve nem Ludovic Orbannak vagy Clotilde Armadnak, hanem a székelyeknek helyezte kilátásba a zászlók melletti lebegést a szélben. Ez a síri hallgatás mindent elárul a romániai közélet és politikum mentalitásáról, ami miatt még megdöbbentőbb az, hogyan sikerül ennek az országnak mégis elhitetnie az egész világgal azt, hogy a kisebbségek Édenkertje, hogy itt a nemzetiségi kérdés példás módon rendezve van! Ebben az alattomos sikerben sajnos nekünk, romániai magyaroknak is megvan a magunk dicstelen szerepünk: nem állunk ki kellő hangerővel, akarattal, összefogással jogaink és méltóságunk mellett, és egy ilyen rendkívül durva miniszterelnöki megnyilvánulásnak kell történnie ahhoz, hogy úgy ahogy összekovácsolódjon valamiféle összhang saját érdekeink mellett. De magunkat ismerve sajnos nem az a kérdés, hogy ez az egyetértés milyen kézzel fogható eredményt fog hozni, hanem az, hogy hány napig, óráig fog tartani…

Pap István



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .