A Celtincnek is nehéz lenne a Steaua ellen

William McStay, az Újpest vezetőedzője,
valamint segítője, Joe McBride kedden
Ausztriában nézte meg a magyar
bajnokság legutóbbi ezüstérmese
Európa-ligabeli ellenfelének (Bukaresti
Steaua) CSZKA Szófia elleni
mérkőzését.


A Steaua hetven percig a B-csapatával
játszott, a találkozó
utolsó húsz perce azonban így is
figyelmeztető lehet, miután a román
együttesbe beállt öt
meghatározó játékos.
„Főleg a támadósorba
jöttek be futballisták, és a
cseréket követően egy csapásra
megváltozott az összkép.
Ugrásszerűen feljavult a Steaua
játéka, ízelítőt
kaptunk a gyors futballból” –
beszélt tapasztalatairól William McStay,
aki kijelentette: „A Celticnek is nehéz
feladat lenne a Steaua ellen a
továbbjutás kiharcolása.” A
jövő csütörtöki
mérkőzésről szólva, a
Nemzeti Sportnak Sallói István elmondta,
hogy a románok ezen a
felkészülési
mérkőzésen is
ízelítőt adtak a gyors,
korszerű labdarúgásból
– Cristiano Bergodi játékosai
előszeretettel alkalmazták a
letámadást kis területen,
erősek, technikásak.