A bukaresti parlament elfogadta az új román nemzetvédelmi stratégiát

A bukaresti parlament elfogadta az új román nemzetvédelmi stratégiát
Nagy szavazattöbbséggel elfogadta kedden a bukaresti parlament Románia 2015-2019-es időszakra vonatkozó nemzetvédelmi stratégiáját, amelyet előző nap Klaus Iohannis államfő terjesztett a törvényhozás elé, és azt is jóváhagyta, hogy Románia két NATO-vezénylési központot fogadjon be, amelyek Bukarestben fognak működni.

Gabriel Oprea ideiglenes miniszterelnök a parlamenti vita során rámutatott, a kormány támogatja a dokumentum elfogadását. Hozzátette: amikor az ország biztonságáról, nemzetközi kötelezettségei betartásáról, a NATO-ban vállalt szerepéről van szó, nincs helye a pártpolitikai taktikázásnak.
A NATO-tagországok kollektív védelmére és az ország saját intézményrendszerének megerősítésére alapozó új román védelmi stratégia főleg Oroszországgal összefüggésbe hozható fenyegetésekkel számol.
Bár a dokumentumról előzőleg a kormányoldallal és az ellenzékkel is konzultált az államfő, Iohannis parlamenti beszéde előtt egy nappal az állam második emberének számító Calin Popescu Tariceanu szenátusi elnök váratlanul bírálni kezdte a stratégiát, arra hivatkozva, hogy azzal “elnöki köztársasággá” akarják tenni Romániát.
A kormánykoalícióban részt vevő, új szabadelvű pártot alapító Tariceanu azt kifogásolta, hogy a dokumentum – az energiától a környezetvédelemig – olyan területekre is kiterjesztette a nemzetvédelem fogalmát, amelyek sosem tartoztak az elnöki hivatal hatáskörébe. Tariceanuék javaslatára elhalasztották a nemzetvédelmi stratégia eredetileg hétfőre tervezett megvitatását, ezért a politiai elemzők már azt sem tartották kizártnak, hogy a szociáldemokrata kormányt támogató parlamenti többség egésze szembefordul a jobboldali államfővel és elutasítja az általa előterjesztett nemzetvédelmi stratégiát.
A román alkotmány szerint az államfőnek hivatalba lépése után fél éven belül kell a nemzetvédelmi stratégiát a parlament elé terjesztenie. Az elnökhöz közel álló jobbközép ellenzék szerint Iohannis az első államfő, aki betartotta a határidőt.
Az új román nemzetvédelmi stratégia vitájáról az ellenzők többsége hiányzott, végül a dokumentumot egy ellenszavazattal és egy tartózkodással fogadta el a bukaresti parlament.
Keddi együttes ülésén a román törvényhozás – az államfő kérésére – azt is jóváhagyta, hogy Bukarestbe telepítsék a NATO gyorsreagálású erőinek egyik vezénylési központját (NATO Forces Integration Unit – NFIU), továbbá azt, hogy Bukarestben működjön a NATO Románia és Bulgária területén létrehozandó integrációs egységeinek hadosztályszintű nemzetközi vezénylési központja (Multinational Division South-Est Headquarters – MND-SE HQ).



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter