A Boldog Várad-sorozat újabb kötete

A Boldog Várad-sorozat újabb kötete
A Boldog Várad. Civil, polgári, szövetségi élet című sorozat második kötetének bemutatójára került sor szeptember 19-én, szerda délután a nagyváradi Kanonok sori Tibor Ernő Galériában.

A Boldog Várad. Civil, polgári, szövetségi élet című sorozat második kiadványát mutatták be, amely a Tibor Ernő Galéria tagjainak munkásságát mutatja be. A kötet Biró Rozália önkormányzati képviselő kezdeményezésére, a polgármesteri hivatal támogatásával jött létre. A szervezők ez alkalommal megnyitották a képtár elmúlt éveinek eseményeit ábrázoló plakátkiállítást is. Az elképzelések szerint a Boldog Várad sorozatcímszó alatt egy-egy kötet jelenik majd meg a nagyváradi civil életet formáló szervezetek mindegyikéről. Minden egyes kötet tehát egy civil szervezetről, annak tevékenységéről, alapító és oszlopos tagjairól fog szólni. Az első kötet a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaságot mutatta be. Bányai Szabados Katalin a kötetbemutatón elmondta, hogy a Tibor Ernő Galéria művészeit és tevékenységét bemutató kiadványt Trifán László szerkesztette. Az esemény alkalmával a jelenlevőknek levetítették a galéria 2008-as alkotótáboráról készült kisfilmet is.

Kiadványsorozat

A kiadványsorozat kezdeményezője, Biró Rozália is jelen volt a bemutatón. Elmondta, hogy a civil szervezetek képviselőivel folytatott beszélgetések megerősítették abban, hogy „kőbe véssük a civil szférában tevékenykedők, az értékteremtők és értékmentők, a magyar közösségünket gyarapítók munkásságát.” Hozzátette, hogy Boldog Várad cím alatt egy-egy kötetet szentelnek a legtevékenyebb szervezeteknek, az azokat működtető személyiségeknek, akik hozzájárultak a szellemi-lelki élet gyarapodásához. Biró Rozália elmondta, hogy az elképzelés az, hogy minden évben hozzávetőlegesen négy civil szervezetnek a történetét, életét jelentessék meg. Körülbelül 200 példány készül egy kiadványból, melynek megjelentetési költségeit pályázat útján nyerik el az önkormányzati költségvetésből. A kötetet bemutató rendezvényen minden résztvevő ajándékba kapott egy példányt.

Nagy Noémi