Eltemették Váradon Vas László áldozópapot

Csütörtökön a nagyváradi Székesegyházban engesztelő szentmisét mutattak be a 2018. január 7-én, vasárnap este gyors lefolyású betegség következtében elhunyt Vas László áldozópap, Passaic-i (USA) plébános lelki üdvéért, akit a Rulikowski temetőben temettek el. Ragaszkodásuk és hálájuk kifejezéseként a legutóbbi szolgálati helyéről, vagyis a Passaic-i Szent István magyar egyházközségből, valamint máshonnan, vagyis Magyarországról és a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyéből is érkeztek gyászolók, hogy utolsó földi útjára kísérjék a Nagyváradon született, s a szülővárosában az elmúlt vasárnap elhunyt Vas László áldozópapot, plébánost.

Bevezetőjében Exc. Böcskei László váradi megyés püspök felidézte: pár nappal ezelőtt, Urunk megkeresztelkedésének napján az égből jövő hangnak örvendtünk, mely előttünk is igazolta a teljes élet felé vezető utat, mely nem más, mint maga Jézus Krisztus, aki eljött közénk, hogy jobban megismerjük őt. Akkor nem is gondoltunk arra, hogy annyira közel van az a pillanat, amikor Vas László célba ér, hiszen néhány órával később visszatért a Teremtőjéhez. „Most pedig itt vagyunk, és imádkozunk, arra kérve a Jóistent, hogy fogadja őt be az igazak országába, jutalmazza meg hűséges szolgálatáért, megköszönve mindazt a jót, kedvességet és ajándékot, melyekkel elhalmozott minket rajta keresztül, azt, hogy a szomorúságunk ellenére hittel és reménnyel tekinthetünk a jövőbe, bízva abban, hogy eljön a viszontlátás pillanata az ő országában”- fogalmazott a főpásztor. Hangsúlyozta azt is: bizonyára sokakat elszomorít Vas László gyors távozása, de a bánat dacára nekünk a vezérlő és reményt adó csillagra, az Úrra kell tekintenünk, kérve őt, adja meg a hit világosságát nekünk, és az örök nyugodalmat neki.

Hűség és buzgóság

Prédikációjában dr. Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök arról beszélt: bár nehezen tudjuk felfogni, hogy többé nincs velünk, karácsony előtt azért már valahogy sejteni lehetett, hogy a súlyos és végzetes betegségben szenvedő Vas László valójában meghalni tér haza szeretett szülővárosába. Az advent elején még lelkipásztori aggódással és reménnyel írta az Egyesült Államokból: közeleg a karácsony, egyre több a munka, haza kéne utazzon kivizsgálásra, de az ünnepi előkészületek miatt ez lehetetlen, talán majd újévkor. Aztán akinek szolgált, a gondviselő Isten másképpen gondolta: az egészsége rohamosan romlott, ezért végül már karácsony előtt Váradra jött. Imádkozott a Szűzanyához, és egyszer csendben megjegyezte: teljesült azon vágya, hogy 17 év elteltével itthon karácsonyozhat.

Mint a külföldi magyarok püspöke, barát, paptestvér, sors- és küzdőtárs, a szónok felidézte a tengeren túl is a magyarsága mellett hűséggel kitartó, az idegenben is buzgó lelkipásztorként helytálló Vas László szolgálatának főbb mozzanatait, állomásait. 2000 nyarán került Chicagóba, az ottani bíboros meghívására, Tempfli József megyés püspök jóváhagyásával. A Szent István magyar egyházközségben tevékenykedett káplánként, majd plébánosi kormányzóként 2007-ig, munkásságáért a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki. 2007. december 1-jén került a Passaic-i, szintén Szent István egyházközségbe. Felújította a templomot, új alapokra helyezte a plébánia iskoláját, rendezvényeket szervezett, megünnepelte a templom felszentelésének 110. évfordulóját. Állandó szorgalmazója és résztvevője volt az amerikai és kanadai magyar papok találkozóinak. Tavaly amerikai állampolgárságot kapott, így plébánosnak lett kinevezve. Szilárd alapokra helyezte az egyházközséget, és számos terve volt még: „a hontalanságban is megmaradt a hazaszeretete, ápolta Szent István szellemi örökségét, a krisztusi hitet”.

Hazaérkezett

A temetési szertartásnak a Székesegyházban elvégzett első része előtt Böcskei László még visszaemlékezett arra, hogy december elején többször is levelet váltottak egymással, a téma természetesen Vas László egészségügyi állapota volt, mely folyamatosan romlott. Eleinte tényleg hallani se akart arról, hogy hazajöjjön, a szolgálatára, a munkájára, a hívekre hivatkozott. Vannak azonban olyan pillanatok az ember életében, amikor úgy kell döntenünk, hogy magunkra is gondolunk, és ez elérkezett a Vas László életében is. Nem volt könnyű meghoznia a döntést, de hazajött, mert a lelke mélyén hazavágyott még akkor is, ha az ő esetében nehéz meghatározni azt, hogy mi a haza. Már itt Váradon, az első találkozójukon nyíltan és egyenesen beszélt, mint aki tudatában van annak, hogy nincs sok esélye a felépülésre, de örül, hogy itt lehet. Ezt aztán több látogatás is követte, legutoljára vasárnap délután, amikor mindent megköszönve annyit mondott: köszöni szépen, „ennyi volt”. Jó lelkipásztor és jó ember volt Vas László, aki abban a hitben élt, hogy a feltámadott Krisztus a mi reménységünk- nyomatékosította a főpásztor.

Felszólalt még Róbert, Vas László közeli barátja, a szertartáson pedig Kiss Géza várad-olaszi kántor-karnagy orgonált, szólót énekelt Kiss Lívia.

A Székesegyházból a Rulikowski-temetőbe vitték a koporsót, a Steinberger kápolnához, majd onnan körmenetben kísérték Vas Lászlót a sírjához, ahol a temetési szertartás második része lezajlott.

Ciucur Losonczi Antonius