A Békéscsabai Múzeum arheológusai látogattak kedden Bihar megyébe

A Békéscsabai Múzeum arheológusai látogattak kedden Bihar megyébe

Bihar megye – A négy békéscsabai
régész annak a nemrégiben
aláírt egyezménynek a keretében
látogatott kedden Bihar megyébe, melyet a
Körösvidéki Múzeum és a
Békéscsabai Múzeum kötött
egymással, mondta lapunknak Aurel Chiriak a
váradi kulturális intézmény
vezetője.

A békéscsabai vendégek egynapos
ittartózkodásuk során
ellátogatak a nagyváradi várba, az
épülő autósztráda
régészeti feltárásának
helyszínére, meglátogatták a
szalárdi gótikus templomot és a bihari
földvárat is. „A két múzeum
közötti egyezmény többek közt
szakmai tapasztalatcseréről szól, ennek
keretében érkeztek most hozzánk
békéscsabai kollégáink, akiket
szeretnénk bevonni a nagyváradi Várban
zajló ásatásokba is. A
közeljövőben a mi régészeink
is ellátogatnak Békéscsabára
és részt vesznek ottani
feltárásokban” – ismertette az
együttműködés részleteit Aurel
Chiriac, a Körösvidéki Múzeum
igazgatója. Chiriac elárulta, hogy a
két múzeum egy közös projektet
nyújtott be, a CBC finanszírozási
alaphoz. „A Nagyváradi Vár J
épületében szeretnénk
létrehozni egy kortárs művészeti
központot. Már két szakaszon túk
vagyunk, és jó esélyünk ban, hogy
elnyerjük a mintegy 600 ezer eruós
támogatást” – fogalmazott az
igazgató.