A béke útját járták diákok egykori harctereken

A béke útját járták diákok egykori harctereken
Szeptember 11-18. közt a Megyei Tanács támogatásával, A béke útja elnevezésű, négy országbeli tanintézet diákjainak részvételével zajlott projekt keretében I. világháborús emlékhelyeket kerestek fel váradi szacsvays diákok Olaszországban és Szlovéniában.

Nagyváradi és székesfehérvári civil szervezetek már régóta együttműködnek, ezek közt van a Tanoda Egyesület, valamint a Honvédség és Társadalom Baráti Köre Egyesület is, melyek közt a kapcsolat több mint 6 éves múltra tekint vissza. Az egyik találkozójukon a Kecse Gabriella vezette Tanoda Egyesület részéről felmerült az a javaslat: milyen jó lenne, ha a váradi és a székesfehérvári gyerekek közösen emlékeznének a doberdói fennsíkon, illetve az Isonzó mentén az első világháborúban ott együtt harcolt felmenőkre, ősökre, akik közül sajnos nagyon sokan az életüket vesztették. Ez volt tehát az alapötlet, a HTBK-sok pedig készségesen vállalták, hogy azzal az olasz partnerrel, amellyel ők jó viszonyt ápolnak, vagyis a Gianfranco Simoni által irányított Gruppo Speologico Carsico Egyesülettel, felveszik a kapcsolatot, és visszajeleznek, hogy látnak-e ebben fantáziát. Ez tavaly novemberben történt, majd felpörögtek az események, ugyanis mindenkinek tetszett az elképzelés. Nagyváradról a Szacsvay Imre Általános Iskola, Fehérvárról pedig a II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola neve merült fel, lévén hogy testvériskolák több mint három éve. Kecse Gabriella, a Szacsvay-iskola tanárnője beszélt Pásztor Gabriella igazgatónővel, valamint a fehérvári tanintézet vezetőjével, Timár Nikolett-tel is, akik áldásukat adták a kirándulásra, tehát elkezdődhetett az egésznek a megszervezése. Közben az olasz fél is visszajelzett: találtak egy Palmanova-i iskolát, mely szívesen csatlakozna, illetve szlovén részről is bejelentkezett a Sempeter Pri Gorici iskola. Így aztán a HTBK koordinálásával és az olasz partnerével négy iskola került ebbe a projektbe, melynek keretében nyolc alkalommal koszorúztak, és ami A béke útja elnevezést kapta. A szacsvaysok útiköltségének nagyobbik részét a Bihar Megyei Tanács állta, melynél sikerrel pályázott a Szacsvay Egyesület, és Pásztor Sándor RMDSZ-es tanácselnök is örömmel üdvözölte a kezdeményezést. Összeállítottak egy munkafüzetet, és a Szacsvay Egyesület részéről, mint alelnök, Kecse Gabriella vállalta a szervezést, a HTBK oldaláról pedig dr. Görög István és Sajner Gyula, mindketten nyugalmazott ezredesek. Az olasz partner ebben a már említett Gianfranco Simoni által irányított Gruppo Speologico Carsico Egyesület volt, amely a szlovénokkal tartotta a kapcsolatot. A kiránduláson jelen volt még Sárközi Zoltán is, aki még helyi tanácsosi korában lerakta a HTBK-val való kapcsolat alapjait.

Minden résztvevő kapott egy speciális, erre az alkalomra gyártott, magyarul, olaszul és szlovénul feliratozott kendőt, összesen 100 darab került kiosztásra. Egy több mint 1000 kilométeres útra vállalkoztak az emlékezők. A szacsvaysok Váradról indultak szeptember 11-én, a tanévnyitó után, 18 gyerek, zömmel hetedikesek. Székesfehérváron a fogadó gyerekek családjánál aludtak, majd másnap közösen indultak tovább. Az első állomás a szlovéniai Celje volt, ahol van egy hatalmas kilátó, a haza védői tiszteletére emelt emlékművel. Itt körülnéztek, majd megérkeztek Mirenski Grad-ba, egy kolostorhoz, melynek a zarándok hoteljében szálltak meg.

Katonai temetőkben

A következő napon, vagyis szerdán az olasz iskolába indultak, Romans D’Isonzóba, ahol szerencsére az olasz fél egy olyan matematika-fizika szakos tanárra bukkant Cristian Selleri személyében, akinek magyar felesége van, Viola, és nagyon nagy rajongója a hadtörténelemnek és az építészetnek. Az ő irányításával, meg tolmácsolásával- bár zömében angol volt a projekt nemzetközi nyelve-, zajlottak a további események. Az isonzói iskolában a szacsvaysok és a rákóczisok közösen egy bemutató műsorral készültek, és hasonlóan fogadta őket az olasz fél.

Voltak a Nagy Háború-múzeumban és a váradiak emlékgúlájánál, a San Martino del Carno-n, aztán a Monte San Michele-n harci emlékhelyet és múzeumot néztek, majd a Fogliano-i osztrák-magyar katonatemetőben tették tiszteletüket. A gyerekek feladatokat kaptak: magyar nevű honvédokat kellett összeírjanak, és meg kellett jegyezniük, hány névtelen katona van ott eltemetve. A kvízjátékban bizonyították, hogy jól odafigyeltek mindenre. Ezután voltak egy olasz katonai temetőben Redipugliában, ami igazából inkább emlékmű. Utána Goriziában voltak városnézésen, a gyerekek különlegesnek találták, hogy az olasz és szlovén határ tulajdonképpen egy sínpár. Egy olyan templomot is megcsodáltak, ahol az utolsó francia király nyugszik, aki arról nevezetes, hogy csak húsz percig uralkodott. A diákok tehát általános történelmi ismeretekkel is bőségesen gazdagodtak, nem csak a hadtörténetre fókuszáltak a szervezők.

Megtalált sírhely

Csütörtökön a Palmanova-i temetőbe vezetett az útjuk. Itt a négy országbeli gyermekek temetőgondozást végeztek, ami azt jelentette, hogy a szlovén és az olasz gyermekek a fémtáblákat tisztították meg és fényezték ki, míg a fehérváriak és a váradiak magukat a klasszikus fejfaköveket, valamint leltárt végeztek. A parcellákra felosztott temetőben összeírták az összes nevet, sorban, ahogy következnek. (Ez azért volt fontos, mely a pályázat nem ért véget, hanem van még kutatási utómunkálata, vagyis valamennyi felleltározott nevet az, aki a társával lejegyezte egy füzetbe, bevezeti egy digitális táblázatba, s aztán ezt visszaküldik annak az egyesületnek, mely a temetőt gondozza, s ezáltal azok a rokonok, ismerősök, akik még mindig keresik a felmenőiket, esetleg segítséget kaphatnak ilyen téren is).

Külön érdekessége volt a Palmanova-i temetőben tett látogatásnak, hogy a szacsvays diákok közül az egyik leánykát úgy ültette fel a buszra az édesanyja, hogy ha ott jár, jól nézzen körül, és keresse meg az ükapja öccsét, merthogy Mészáros Ferenc onnan nem tért haza. A jelenlevők legnagyobb meglepetésére tulajdonképpen megtalálta, mert véletlenül épp abban a parcellában leltározott, ahol az őse fekszik. Ebből természetesen szenzációs hír lett a környéken, külön újságcikk készült a négy iskola együttműködéséről, illetve interjú Manea Csengével. Ha tehát csak annyi eredménye lett volna A béke útjának, hogy valaki megtalálta az ősét, már megérte volna, de ennél lényegesen többet jelentett a közösségépítő és egyéb vonzata a kirándulásnak.

A Palmanova-i temető után Aquileia-ba mentek, szintén Cristian Selleri vezetésével, ahol egy részletes tárlatvezetés során megnézhették a gyerekek a világ legnagyobb mozaikpadlóját és a legelső hun ábrázolást, ami még fennmaradt, valamint a két különleges Krisztus-ábrázolást a Bazilikában. Itt is elmentek még egy első világháborús katonai emlékparkba, majd sporttevékenységeket végeztek Grado-ban.

Másik emlékgúla

Pénteken a Sempeter Pri Gorici szlovén iskolába mentek, ahol egy jellegzetes szlovén reggelivel várták őket az ottani gyermekek (tej, vaj, méz, kenyér és alma). A váradi és a fehérvári csoport egy, az előzőtől különböző műsort mutatott be, és ottani vendéglátóik is hasonló örömet szereztek nekik. Utána Solkan-ba utaztak, egy osztrák-magyar katonai temetőbe, melyre a gyerekek véleménye szerint szintén ráfér a rendbetétel. Az ott zajlott koszorúzáson Pásztor Sándor is részt vett. Aztán elsétáltak San Gabrielére, a másik váradi emlékgúlához (négy van összesen az egykori első világháborús helyszíneken), ahol pontosan száz évvel ezelőtt voltak harcok. Minden egyes koszorúzási helyen, Kurucz Virág szacsvays diák elhegedülte a Kimegyek a doberdói harctérre kezdetű, Bartók Béla által gyűjtött népdalt, melyet aztán testületileg egy is énekeltek.

A szlovén és olasz gyerekektől elbúcsúzva a visintini magyar kápolnához mentek, ahol ökumenikus istentiszteleten vettek részt, melyet szintén a HTBK jóvoltából valósult meg. Evvel az imával ért véget A béke útja, hiszen szombaton már kötetlenebb volt a program (trieszti városnézés, valamint a Miramare kastély megtekintése).

Vasárnap még belefért a programba a világ legnagyobb, azaz a Postojna-i cseppkőbarlangnak a megcsodálása, majd a székesfehérvári alvás után hétfőn indultak haza a számos és szép maradandó élménnyel és emlékekkel gazdagodott gyerekek és kísérőik.

Ciucur Losonczi Antonius