A BBTE vezetősége nyílt levélben kéri a tanügyminiszter menesztését

A BBTE vezetősége nyílt levélben kéri a tanügyminiszter menesztését
Valentin Popa tanügyminiszter tisztségből való menesztését kéri a kormányfőtől és a kormánytól a Babeş-Bolyai Tudományegyetem vezetősége.


Az erre vonatkozó nyílt levelet hétfőn az AGERPRES hírügynökséghez is eljuttatta a kolozsvári székhelyű felsőoktatási intézmény.
A levél értelmében nem lát a párbeszédre alkalmas partnert a BBTE vezetősége Valentin Popa személyében. Az aláírók véleménye szerint az egyetem értékrendje és a romániai társadalommal szembeni vállalásai összeegyeztethetetlenek a miniszter értékrendjével.

A BBTE vezetősége felidézi, hogy miután a szaktárca lecsökkentette a 2018-2019-es tanévre előirányzott tandíjmentes helyeket a az ország legrangosabb egyetemein, különböző módokon – hivatalos és nyílt levelekben, japánsztrájkkal – próbálták elérni, hogy a minisztérium elálljon szándékától, sikertelenül. ‘Következésképpen tartozunk azzal a romániai társadalomnak, hogy nyilvánosan kérjük a tanügyminiszter úr leváltását’ – összegeznek a levél aláírói, akik szerint a tárca intézkedése hosszú távon rontja a romániai akadémiai szféra versenyképességét és közvetve negatív kihatással van az ország fejlődésére is.

www.agerpres.ro