450. születésnapjukat ünneplő unitáriusok

Molnár Imola unitárius lelkész
Molnár Imola unitárius lelkész
A Magyar Unitárius Egyház az 1568. január 6–13. közt zajlott tordai országgyűlés vallásügyi határozatától kezdve számítja létét. A reformáció legifjabb egyházának zsinata 2002-ben január 13-át egyházi ünneppé, a vallásszabadság emléknapjává nyilvánította.


Molnár Imola, a Nagyvárad-Bihari Unitárius Egyházközség lelkésznője az erdon.ro-nak azt nyilatkozta: a 450. évforduló aktuális üzenettel bír, hiszen amiről a tordai vallás- és lelkiismereti szabadság törvénye szól, az olyan értékeket fogalmaz meg, melyek négy és fél évszázad múltán sem veszítenek semmit abból a nagyszerűségből és fontosságból, amit képviselnek. A türelmetlenség, vagy az egymás meg nem értése, el nem fogadása idején született meg ez a törvény, és ezekkel, más formában és értelemben, de sajnos ugyanúgy szembe kell néznünk napjainkban is, mint a 16. században. Egyébként meg nem feltétlenül az a legnagyobb hangsúlya, vagy legalábbis az egyetlen hangsúlya ennek az eseménynek, az országgyűlésnek és a határozatának, hogy intézményesült az unitárius egyház. Ez ugyanis nem csak őket érinti, mert ahogy sokszor elhangzott már, és valószínűleg a jubileumra való tekintettel még sokszor el fog hangzani az idén, az egyik legfontosabb mondata a törvénynek az, hogy minden gyülekezet olyan prédikátort tarthasson, amelyik neki tetszik. Ez ugyanúgy érvényes a más protestánsokra is, mint rájuk, vagy a katolikusokra, és hát a törvény által rögzítettek nem olyan dolgok, melyek elévülnek.

Az évfordulóról természetesen Nagyváradon is megemlékeznek az év folyamán az unitáriusok, még ha nem is olyan nagyszabású rendezvények keretében, mint Tordán vagy Kolozsváron, hiszen az itteni egyházközséghez csupán 145-en tartoznak, a bent Váradon, a környéken és a szórványban, a Nagyszalontán élőkkel együtt. Például a Festum Varadinum idején az unitárius templomban tartandó istentiszteletet igyekeznek úgy alakítani, illetve olyan programot szervezni, amely a jubileumot valamilyen formában megjeleníti. Ugyanakkor mindenféle belső egyházközségbeli megnyilvánulást illetve, és azokon az alkalmakon, amikor kilépnek a gyülekezetnek a keretei közül, valamilyen formában hangot kívánnak adni az elmúlt 450 évnek.

Ragaszkodnak

A lelkésznő szerint egy általános jelenség, felekezettől függetlenül, hogy másként élik meg a vallásosságukat az emberek, mint ahogyan az egyházak képviselői tradicionálisan még mindig értelmezik azt, hogy mit jelent vallásos életet élni. Mások a hívek igényei, emelkedett az ingerküszöbük, és ez az unitáriusoknál éppúgy tapasztalható, mint bármelyik más egyház esetében. Megítélésében Nagyváradon arányait tekintve azért nagyon jó helyzetben van a gyülekezet, és egy gyönyörű példája annak, hogy amikor az ember ragaszkodik ahhoz a felekezethez, ahhoz a valláshoz, amibe beleszületett, vagy amit választott magának, akkor azt helytől és körülményektől függetlenül is, ha igazán akarja, meg tudja tartani. Valóban egy nagyon kis gyülekezet, úgy a várost, mint általában a régiót tekintve, mert unitárius szempontból ez egy szórványvidék, de a rendszeres istentiszteleti látogatástól kezdve, a maguknak szervezett ünnepségeken, szertartásokon át a város kulturális és vallási pezsgésébe való bekapcsolódásig minden formában megjelenik az itteni unitárius hívek életében az, hogy ragaszkodnak hozzá, és szeretik a vallásukat. Ez ösztönzi őket arra, hogy templomba járjanak, elmenjenek más családok által is látogatott szertartásokra, részt vegyenek bármilyen olyan eseményen, mellyel lelkileg kötődnek a vallásukhoz, az egyházukhoz.

„Nagyváradon ennek a 450-ik évfordulónak az idézőjelbe tett lecsapódása nyilván az egyházközség méreteihez igazodik, ez a világ legtermészetesebb dolga. Viszont egyházi szinten, azt hiszem, hogy valóban ezt egy nagy hangvételű esztendőnek szánjuk, és úgy gondolom, hogy egy ilyen évforduló igényli is azt, hogy az ember – egyszerű emberként is, és egyházi emberként is – ennek a módját és a hangsúlyát megadja” – fogalmazott Molnár Imola.

A város egyébként már 1569-ben közvetlen kapcsolatba került az unitárius vallással, amikor e felekezet képviselői hitvitát folytattak a más irányzatú csoportokkal, mely az unitáriusok győzelmével végződött. A váradi gyülekezet azonban igazából az 1930-as évek közepén született meg. Először Biharon volt unitárius egyházközség, ott építettek templomot, iskolát, és ennek az anyaegyházközségnek volt Várad előbb szórvány-, majd leányegyházközsége. Alapjában véve az 1960-as évek végén fordultak meg az erőviszonyok: a Bihar községbeliek apránként elfogytak, és mivel nem tudták fenntartani, lebontották a templomukat, az iskola épületét és a telket pedig eladták. Várad lett az anyaegyházközség, megközelítőleg 150 fős állandó létszámmal. A Nicolae Jiga/Gesztenyefasor utcai épületet 1982-ben tudták megvenni, addig nagyon sokáig az evangélikus templomban kaptak helyet. Magánházakban találkoztak a legeslegelején, aztán egy fotólabornak az egyik termében, a feljegyzések szerint az „infermeria” épületében. A Magyar Kormány Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával a mostani épületüket két évvel ezelőtt kezdték felújítani, pályázati pénzösszegekből.

Unitárius vallás

Az unitárius egy erdélyi születésű vallás, Dávid Ferenc alapította a reformáció idején. A lényege, hogy Isten egységét vallják a hívek, Jézust valóságos embernek tartják, és a testi feltámadásban nem hisznek. Egy lelki feltámadásban hisznek, nem szó szerint értelmezik tehát a testi feltámadást. Az életet öröknek tartják, a lelket halhatatlannak. Meghatározó számukra a szabad akarat, valamint a tolerancia kérdése. Más protestáns vallásokkal és a katolikus vallással is vannak hasonló elveik, hiszen a felekezeti hovatartozáson túlmutató egyetemes erkölcsi és emberközpontú elvek mindannyiunk vallási életében közösen vannak jelen, azonban tény, hogy jelentős különbségek is vannak. A legnagyobb és legismertebb a Szentháromság hite, illetve az egyistenhit közti különbség. A püspöki székhelye Kolozsváron található, és jelenleg körülbelül 60 ezer tagja van a Magyar Unitárius Egyháznak.

Ciucur Losonczi Antonius