45 nap haladék a gépkocsibejegyzésnél

45 nap haladék a gépkocsibejegyzésnél
Múlt kedden elfogadta a kormány az új gépkocsi-bejegyzési illetékre vonatkozó sürgősségi határozatot. Ezek szerint azok, akik 2010. december 31-ig külföldön vásároltak autót, január elseje után 45 napig a régi környezetvédelmi illetékkel írathatják be a járművet a forgalomba Romániában.

Eredetileg Borbély László szaktárcavezető 60 nap haladékot javasolt, de a kormányülésen ezt a határidőt 45 napra csökkentették, mivel az Európai Bizottság nem hagyta jóvá a türelmi időszak megnövelését. Az új rendelet szerint az euro 4 és az euro 5-ös kategóriájú motorral rendelkező járműre is kell környezetvédelmi illetéket fizetni. A 10 évesnél idősebb autó bejegyzésekor, a jelenlegi illetékhez viszonyítva 1000-től 2300 euróig fizethetünk többet. A miniszter szerint azért kellett az illetéket megnövelni, mert nem vállalhatta a felelősséget azért, hogy egyfelől a régi autók lecserélését célzó értékjegyekre kifizet 722 millió lejt, ugyanakkor másfelől környezetszennyező autókat hoznak be az országba.

Az euro 1-es és 2-es járművek illetéke esetenként több lesz, mint az autó ára. Az euro kategóriákon kívül eső járművek bejegyzése meghaladhatja a 30.000 eurót is. A 3000 köbcentis űrtartalommal rendelkező járművekért is szinte ennyit kell majd fizetni. Egy jelenleg adómentes euro 5-ös, 1100 köbcentis gépkocsi illetéke 116 euró lesz. Amennyiben egy euro 5-ös, kétéves, 2000 köbcentis autót hoznak be az országba, ezért 2011-ben 507 eurót kell fizetni, az ugyancsak ebben a kategóriában levő kétéves, de 3000 köbcentis autó illetéke 1541 euró lesz. Az egyéves, euro 4-es, 1400 köbcentis motorral rendelkező autó illetéke 483 euró lesz a jelenlegi 380 euró helyett. Ugyanolyan, de hároméves autóért 399 eurót, a 2000 köbcentis motorral, ugyancsak kétéves autó illetéke 1326 euró lesz 1060 helyett. A Logan járművekre is kell illetéket fizetni.

Băcilă Gheorghe Ioan, a gépjármű-bejegyzési hivatal Maros megyei vezetője elmondta, tudomást szerzett arról, hogy a kormány elfogadta az új rendeletet, de hozzájuk még nem érkezett meg a hivatalos közlöny. Az ünnepek közeledtével kevesebben látogatták meg az ügyfélfogadó irodákat. Várhatóan januárban többen lesznek, de nagy rohamra nem számítanak, mert sokan még az idén elintézték az átírást. Pálfy Mihály mérnök, a gépkocsi-lajtstromozási hivatal (RAR) munkatársa elmondta, decemberben hosszabbított munkaprogrammal dolgoztak, így sikerült a torlódást némiképpen elkerülni. Kéthetes előrejegyzéssel fogadják a gépkocsi-tulajdonosokat. Ezzel sikerült gördülékenyebbé tenni a munkát, ezért ők sem számítanak különös zsúfoltságra az új év első napjaiban.

(www.e-nepujsag.ro)