2011.04.17 15:15; Frissítve: 2011.04.17 15:15


3D Nintendo Wii 2 júniusban?

A TG Daily értesülése szerint a Nintendo júniusban, az E3 kiállításon mutatja be a következő generációs Wii játékkonzolt, amely állítólag a 3DS hordozható játékgéphez hasonlóan támogatja majd a térhatású megjelenítést.

A hírt egyelőre nem erősítette meg a gyártó, az új Wii 2 megjelenése azonban így is valószínűsíthető.

A mostani Wii konzol hardverszempontból csak korlátozottan bővíthető, emellett pedig hiányzik belőle a 3D-képesség és a megfelelő online szolgáltatási háttér is. Nem véletlen, hogy a kezdetben rendkívül népszerű, konkurenseinél olcsóbb és újfajta játékélményt biztosító konzol piaci előnye mára eltűnt, vagy jócskán elolvadt. A hírforrás azt is tudni véli, hogy a konzolban Blu-ray optikai meghajtó lesz, ami eddig csak a Sony PS3-ban volt. Ez előnyt jelentene a Microsoft Xbox 360-nal szemben, és persze a valamirevaló 3D játékprogramokhoz szükségesnek is tűnik. A sikerhez persze az is kell, hogy a speciális szemüveg nélkül nézhető 3D tv-k elterjedjenek, amelyek mellett egyébként a Nintendo maximálisan elkötelezett, a Wii-tervek fényében nem véletlenül.
 
Ami a Nintendo által annak idején a Wii-hez feltalált és korszakalkotónak bizonyult mozgásérzékelős kezelőfelületet illeti, ennek továbbfejlesztéséről egyelőre nem szólnak a sajtóhírek. Pedig a Microsoft Kinect elég magasra tette a mércét, így a Nintendónak a grafikus megjelenítés és az internetes háttér bővítése mellett erre is komoly figyelmet kell majd fordítania. Hogy megteszi-e, a június 7-9 között megrendezendő E3 szakkiállításon derülhet ki.
- Független Hírügynökség -

 


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Multimédia
Mi is beneveztünk a Golden Like versenyre
Idén a Borsod Online Facebook oldala is részt vesz a Golden Like (legjobb Facebook oldal) megmérettetésen. Mindenki [...] tovább »
Döbbenet: tilos lett sétálva sms-t írni
Fort Lee (New Jersey állam), 2012. május 15., kedd (MTI) - Megbüntetik a gyalogosokat egy amerikai városban, ha az [...] tovább »
Távközlési adó – Megdöbbentek a szolgáltatók “az újabb különadó” miatt
    Budapest, 2012. május 14., hétfő (MTI) - A Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone hétfőn [...] tovább »
A Samsung egyedi mobilt készít az Olimpiára
Az S3 lesz a Londoni Olimpiai Játékok hivatalos telefonja. A sportolóknak és néhány választott partnernek fognak [...] tovább »
Nem létező másoddiploma miatt távozott a Yahoo vezérigazgatója
Washington, 2012. május 13., vasárnap (MTI) - Lemondásra és a cég elhagyására kényszerült vasárnap a Yahoo [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés