2012.01.10 11:40; Frissítve: 2012.01.10 11:40


3 csillagos hotel az állomás helyén

3 csillagos hotel az állomás helyén
Háromcsillagos szállodát és vendéglőt szeretne kialakítani a szatmárnémeti autóbuszállomás egykori épületébe az Orizont kft. tulajdonosa, Beniamin Kira.

A Griviţei utcai beruházáshoz szükséges a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal engedélye is, ezért tegnap közvitát tartottak a témában. A megbeszélésen a cég igazgatója, Nicolae Pop, a tervező cég képviselője, Keresztes Levente, a polgármesteri hivatal három munkatársa, illetve csupán egyetlen lakos, Ştefan Murg vett részt. Utóbbi hangsúlyozta, ellenzi a hotel kialakítását és ezt azzal indokolta, hogy Kira „nem jó szomszéd”, ugyanis a cégvezető körbekerítette tulajdonát, ezzel elzárva a panaszos kapufeljáróját, így autójával nem tud zavartalanul közlekedni. Nicolae Pop azt ígérte, hogy egy négyszemközti tárgyalást követően megpróbálnak megoldást találni a jelzett problémára, ám Murg továbbra sem egyezett bele a szomszédságában tervezett szálloda létesítésébe, mivel az megítélése szerint zavarná a környék nyugalmát. A tervek szerint az autobuszállomás egykori épületében létesített a hotelben 30 szobát, egy vendéglőt és 35 parkolóhelyet alakítanak ki. A beruházás tervezett értéke 1,5 millió euró.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Helyi hírek
Tábla a kapucinus templomon
Nagyvárad- Szerda délután a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány szervezésében a kapucinus rend Sarlós [...] tovább »
Manipulált tüntetések voltak januárban!
Most először ismerte el a kormányon lévő PSD egyik vezető politikusa, hogy manipuláltak voltak az év eleji [...] tovább »
Köszönőoklevelet kapott szerdán Cseke Attila a Vasile Păcurar Román Rákdiagnosztikai Társaságtól
Az egyesület ezzel a gesztussal kívánta megköszönni mindazoknak a munkáját, akik együttműködtek azért, hogy a [...] tovább »
Nemzeti Operák Fesztiválja Kolozsváron
A Kolozsvári Nemzeti Opera igazgatója Rareş Trifan sajtótájékoztatóján elmondta: Romániában négy nemzeti [...] tovább »
XX. Nyíló Akác Napok – a program
Bihar megye - Május 17 és 20 között kerül sor Érmihályfalván a XX. Nyíló Akác Napokra. A négy nap alatt [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés