28 állás szűnhet meg Szatmáron

28 állás szűnhet meg Szatmáron
Szatmár megye – Április elsején kezdődött a Román Posta átszervezése, melynek eredményeként Szatmár megyében százhat postai egység maradt, miközben egyetlen postást sem kellett elbocsátani.

Moldován József, a Távközlési és Információs Társadalom Minisztériumának államtitkára a Román Posta átszervezéséről értekezett Szatmár megye községeinek polgármestereivel, valamint Ovidiu Călinnal és Radu Nicoarăval, a Román Posta regionális, illetve Szatmár megyei igazgatóival. Az államtitkár elmondta, az átszervezések 2011. április 1-én kezdődtek azt követően, hogy a Román Posta 2009-ben és 2010-ben 260 millió lej adósságot halmozott fel. Moldovan szerint fontos az átszervezésről és az elképzelésekről tájékoztatni a polgármestereket, és ezáltal a lakosságot is.

Az átszervezés révén, országos viszonylatban 2300 alkalmazottól válik meg a posta, de ezt nem elbocsátások révén szeretnék megoldani, hanem nyugdíjazás útján, vagy felkérik a személyzetet az önként távozásra. A tervek szerint az átszervezést követően 2011 végére nyereséges lesz a Román Posta, tette hozzá az államtitkár.

Előnytelen szerződés

Ovidiu Călin elmondta, ezt a folyamatot úgy kell megoldani, hogy a szolgáltatás minden személy számára elérhető maradjon. Az áprilisban elkezdődött átszervezések miatt ugyan megszűntek postahivatalok, de minden településen megmaradt a postás, hangsúlyozta a regionális igazgató. Nem politikai alapon döntöttek a postahivatalok megszüntetéséről, hanem a gazdasági mutatókat vették figyelembe, a gazdaságos hivatalok megmaradtak, a veszteségeseket összevonták, de arra odafigyeltek, hogy minden községben maradjon egy postahivatal – tette hozzá Ovidiu Călin.

A postások munkája annyiban változott, hogy a posta autója a postahivatalba viszi a szállítmányt, így a postásnak onnan kell átvennie azt (a kézbesítést saját maga kell megoldja, a posta nem finanszírozza az utazását – ha arra szükség van). A regionális igazgató azt is kihangsúlyozta, hogy 2007-ben kedvezőtlen szerződéseket kötöttek a szállítmányok biztosítását és az országon belüli légi szállítmányozását illetően, ezért nagy veszteségek érték a Román Postát. Ezeket a kontraktusokat ellenőrizték, és a legtöbbet aktualizálták. Az eddig történt változtatásoknak köszönhetően a Román Posta vesztesége 2011 márciusában csupán 3 millió lej volt, melynek alapján előrevetíthető, hogy az év végére nyereséggel fognak zárni.

Megyei körkép

A tanácskozáson megjelent polgármesterek közül a bogdándi, az oláhcsaholyi, a kolcsi, az érendrédi és a csomaközi elöljárók mondták el észrevételeiket az átszervezést illetően, az általuk vezetett községek példáit említve. Az államtitkár megígérte, hogy átvizsgálják a problémákat, és megoldást keresnek rájuk. Radu Nicoară elmondta, hogy Szatmár megyében összesen 550 postai alkalmazott van, és az előrejelzések szerint 28 állás szűnne meg, de itt sem szeretnének egyetlen személyt sem elküldeni. Bíznak abban, hogy ennyi személy nyugdíjba vonul, vagy önként elhagyja a rendszert. Az átszervezéseket követően a megyében jelenleg 106 postai egység működik, melyek száma akkor növekszik majd, ha a bevétele is növekedni fog. Kihangsúlyozták, hogy a postás munkája nemcsak a nyugdíjak kiosztásának idejére érvényes, hanem a hónap minden napján el kell végezzék munkájukat ahhoz, hogy hatékonyak legyenek.

Címkék: ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .