24 év után van váradi a válogatottban

Világnagyságok: Kun Attila, Mészöly Kálmán, Jenei Imre és Albert Flórián (jobbról balra). Sajnos Flóri már nem láthatja az újabb magyar–román „összecsapást”
Világnagyságok: Kun Attila, Mészöly Kálmán, Jenei Imre és Albert Flórián (jobbról balra). Sajnos Flóri már nem láthatja az újabb magyar–román „összecsapást”
Majd negyedszázad után újra nagyváradi születésű labdarúgót hívtak meg a román nemzeti válogatottba, amely pénteken Budapesten Magyarország ellen vív világbajnoki mérkőzést. Claudiu Keserü Sorin Cigantól vette át a „karszalagot”… Alábbi összeállításunkban a Biharban született válogatottakról készítettünk összeállítást.

 

Szinte napra pontosan 24 év elteltével ismét szerepel váradi, illetve bihari születésű labdarúgó a román felnőtt labdarúgó-válogatott bővített keretében. Legutóbb az 1989. március 29-én vívott Románia–Olaszország találkozón volt – az akkoriban a Brassói FC-ben játszó – Sorin Cigan révén váradi futballista a nemzeti csapatban, amikor a Jenei Imre szövetségi kapitány vezette alakulat 1–0 arányban nyert a Nagyszebenben megrendezett barátságos mérkőzésen. Huszonnégy év elteltével, immár hivatalos mérkőzésen léphetne pályára váradi labdarúgó, méghozzá a Bihar FC ifjúsági központjában nevelkedett Claudiu Keserü révén, aki jelenleg a francia másodosztályban rúgkapálja a pöttyöst, s nem is akárhogyan, hiszen egyelőre a gólkirályi lista éllovasa. Keserü az e hét pénteken Budapesten sorra kerülő Magyarország–Románia világbajnoki selejtezőre kapott meghívót Victor Piţurcă szövetségi kapitánytól. De hagyjuk egyelőre a jövőt, s az igényesség teljessége nélkül vegyük sorba azokat a Biharban/Nagyváradon született labdarúgókat, akik pályafutásuk során magukra ölthették a román válogatott mezét.

Vb-n jártak

Két olyan labdarúgó is van, akik világbajnokságokon öregbítették a nagyváradi labdarúgás hírnevét, s volt olyan futballista, aki olimpiai selejtezőn a magyar Aranycsapat ellen húzhatta magára a címeres mezt. A sort az 1910. május 4-én Nagyváradon született Barátky Gyula nyitja, aki 1918 és 1930 között három váradi együttesben (OSK, Stăruinţa, CA) is szerepelt, majd 1930 és 1933 között a Budapesti MTK-ban folytatta, ahonnan hazatért a Nagyváradi Crişanához (1933–36). Kilencéves (1935–44) bukaresti (Rapid és Carmen) kitérő következett, majd egy szezont (1946–47) a Nagyváradi Libertateanál töltött, míg végül pályafutását a Marosvásárhelyi RATA-ban fejezte be 1948-ban. Barátky 1930 és 33 között a magyar válogatottban szerepelt, míg 1933 és 1940 között a román nemzeti tizenegyben húsz alkalommal lépett pályára. Ezidő tájt két világbajnokságon (1934, 1938) is jelen volt, s válogatottként 13 alkalommal volt eredményes. Szintén világbajnoki résztvevő volt a nagyszalontai születésű (1944. február 21.) Szatmári I. Lajos, aki 1967–73 között 44 alkalommal szerepelt a felnőtt válogatottban, s egy alkalommal volt eredményes. Pályafutását a Nagyszalontai Recoltában kezdte (1958–61), majd két éven át játszott a Nagyváradi Crişulban, onnan igazolt át az Aradi Flamura Roşie (1963–64), majd a Marosvásárhelyi ASA-hoz (1964–65). Legfényesebb korszakát a Bukaresti Steauában töltötte (1965–75), ahonnan 1975-ben visszatért a Bihar FC-be (1975), s pályafutását a Bukaresti Progresulban fejezte be (1976–77). Steauás korszakában kapott behívót, s alapembere volt az 1970-es mexikói világbajnokságon részt vett román együttesnek.

Hihetetlen Kocsis

Három olyan váradi futballista is bekerült a válogatottba, aki tagja volt a legendás – magyar és román bajnoki címet nyert – NAC-nak: Ferenczi-Fernbach Antal 1948-ban egy, Zilahi László 1949–50 között három, míg Serfőző Gábor 1950 és 1953 között 13 alkalommal volt kerettag. Utóbbi játékos két gólt is rúgott a nemzeti csapatban, s kezdő játékosa volt annak a csapatnak, amely 1952-ben kínkeservesen, mindössze 2–1 arányban maradt alul olimpiai selejtezőn a magyar Aranycsapattól, amely végül Helsinkiben – a döntőben Jugoszláviát legyőzve – aranyérmet nyert. Ebből az időből származik az a serfőzői anekdota, amelyet évekkel ezelőtt Gabi bácsi személyesen nekem is elmesélt: „hihetetlen pali volt az a Kocsis, felugrottunk fejelni, s én rendre a hátsó felébe fejeltem …”

Érmelléki hírességek

Szintén nem sokkal a második világháború után (1948–49) volt román válogatott Bartha Károly is, az egyedüli bihari születésű labdarúgó, aki nem szülővárosában kezdte pályafutását: Bartha ugyanis a Bukaresti Ciocanulban (46–47) rúgta első góljait, innen igazolt a Dinamóba (47–55), s csak 1957-ben tért haza Váradra, amikor egy évet játszott a Haladásban, mígnem pályafutását 1960-ban a Voinţa színeiben fejezte be. Bartha hét alkalommal volt csapattag, s egy gólt szerzett a válogatottban. Nálánál sokkal többet mond Bakucz György (1927. július 12.) neve, aki 1945 és 1961. között 28 alkalommal volt válogatott, egy emlékezetes gólt szerezve. A háború végén a váradi Libertateában kezdett focizni, majd következett sorban az Aradi ITA (1946–49), a Bukaresti Dinamo (1950–56) és a Nagyváradi CS (1957–61).

Az érmellék sem maradhat ki a felsorolásból, hiszen két helyi származású/születésű labdarúgó is eljutott a legjobb román labdarúgók „társaságába”: a legtöbb válogatottsággal bíró Krizsán (Crişan) Zoltán rövid nagybányai pályafutást követően Craiovára igazolt, ahol alapembere lett a helyi aranycsapatnak, a Craiova Maximának, amely UEFA-kupa elődöntőt vívott a portugál Benficával. Zolit 1974 és 1984 között 46 alkalommal hívták be a nemzeti tizenegybe, ám mindössze négyszer volt eredményes. A másik érmelléki híresség, az Érsemjénben született (1946. május 15.) Vig József – Szatmári I.-hez hasonlóan – a Bukaresti Steauában jutott fel pályafutása csúcsára (1966–1979). Gyerekkori „kezdőrúgása” a Nagyváradi Flamurához köthető, s szintén „idehaza” folytatta a Crişanában (1963–64) és a Crişulban (1964–66). Pályafutása végén szerepelt még a Marosvásárhelyi ASA-ban (1980–81) és a Buzăui Chimiában (1981–82). A bal oldali védőposzton szerepeltetett játékos a román élvonalban 404 meccsen lépett pályára, s 34 gólt szerzett, míg a válogatottban 24-szer játszott, s kétszer volt eredményes.

Váradi nagyságok

Szintén bukaresti „nevelés” Szatmári II. Sándor (1952. március 9., Nagyvárad), aki 1969 és 1971 között a Nagyváradi Crişulban szerepelt, ám csúcson a Bukaresti Dinamói korszakában volt, ahol 1971 és 1980 között több mint háromszáz élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára. Emlékezetes Cornel Dinu-i pofonja után a Német Szövetségi Köztársaságba költözött, s tagja lett a VfB Stuttgart (1980–82) együttesének. Harminc alkalommal volt válogatott, s annak védelmi pillére. A „Szatyinál” napra pontosan három évvel korábban (1949. március 9.) született Kun Attilát tartják mégis a mai napig a legnagyobb és legtehetségesebb nagyváradi labdarúgónak, aki egyedüliként nevelő együtteséből került be a nemzeti tizenegybe. Négy (1970–74, Aradi UTA), illetve egy évet (1982, Érmihályfalva) leszámítva csak nagyváradi együttesekben (Crişul, Bihar FC) szerepelt, sőt a nyolcvanas évek közepén történt Németországba való áttelepüléséig a Bihar FC trénere is volt. A válogatottban mindössze húsz alkalommal (4 gól) lépett pályára, ugyanis 1975-ben szerencsétlenségére kezdőként játszott egy számára emlékezetesnek nem éppen nevezhető mérkőzésen: április 17-én Madridban a Kubala László edzette Spanyolország ellen vívott barátságos mérkőzést Valentin Stănescu szövetségi kapitány alakulata, s a találkozó második félidejének elején Camacho olyan csúnyán lépett oda Attilának, hogy nemcsak a lábát, de majdnem a teljes karrierjét kettétörte…

Volt három további, ország-, sőt Európa-szerte elismert labdarúgó is, aki Nagyváradról került a román, sőt a magyar válogatottba, de ők nem városunk szülöttei: így a brassói születésű Bodola Gyula, a szászmedgyesi Váczi György és az alsóvisói (Máramaros) Bodó György…

Góllövőlista élén

A nyolcvanas évek egyik nagy tehetségének ígérkezett a csatár Ovidiu Lazăr, aki utánpótlás-válogatottként többek között Nagyváradon lépett pályára – az 1984-ben a Szovjetunióban ifjúsági Európa-bajnokságot nyert – Magyarország (1–1) ellen, a felnőtt nemzeti együttesbe azonban csak akkor került, amikor 1987-ben a Bukaresti Steauába igazolt. Szintén más együttesből, a Brassói FC-ből került be a legjobbak közé Sorin Cigan 1989-ben, aki napjainkig az utolsó váradi/bihari születésű válogatott volt.

Múlt héttől azonban Claudiu Keserü révén ismét van váradi játékos a trikolórban. Igaz, tíz éve már Franciaországban kergeti a labdát, de nem felejtette el, honnan indult… Az 1986. december 2-án Nagyváradon született játékos a Nagyváradi Bihar FC ifjúsági központjában nevelkedett, 2003-ban, alig 16 évesen tagja lett az élvonalba feljutott váradi együttesnek, ám egy évvel később szerződést kötött az akkor még első osztályú Nantes-tal, ahova elkísérte egykoron szintén futballozó – ám azóta sajnos elhunyt – édesapja, aki egykoron az Înfrăţirea együttesének volt kiválósága. Igen nehéz, olykor keserves évek következtek Claudiu számára, hiszen gyerekként még nem kerülhetett be a Nantes felnőtt együttesébe, előbb a második csapatban szerepelt, majd – a francia gárda kiesését követően – különböző együttesekhez adták kölcsön. Volt a Libourne, majd a Tours és legvégül, illetve jelenleg is a másodosztályú Angers játékosa. 2008-ig állandó tagja volt a román utánpótlás-válogatottnak, legutóbb annak csapatkapitánya is: 25 meccsen szerepelt az U21-ben, s hat gólt lőtt. Formahanyatlása miatt kikerült a válogatottból, így természetesen kikerült Victor Piţurcă látóköréből is. Tavaly Claudiu megnősült, s az, hogy megállapodott, valószínűleg egy „lökést” adott pályafutásának, ugyanis az Angers kezdő csapatából már-már nem lehetett kihagyni, a 26 éves váradi csatár egyre csak rugdosta a gólokat, olyannyira, hogy 17 találatával mára a francia másodosztály góllövőlistájának élére lőtte fel magát. Erre már Piţurcă is felkapta a fejét, s a ritkán játéklehetőséget kapó Daniel Niculae helyére behívta Keserüt, aki már pénteken, a Magyarország ellen Budapesten sorra kerülő vb-selejtezőn pályára léphetne.

Gergelyi felfedezés

Claudiut Gergely Sándor fedezte fel a Bihar FC ifjúsági központjában, ahol majd nyolc éven keresztül játszott. „Góbé” szerint Keserü rendkívüli kapuérzékének és rövid területen belüli gyors ritmusváltásának köszönhetően lett az utóbbi tíz év egyik legnagyobb váradi tehetsége. „Sebi Achim, Pogana, Jude, Cristi Cigan, Keserü…” – kezdte a felsorolást Gergely edző, amikor tegnap arról kérdeztük, hogyan és mikor kezdte pályáját Keserü. „Nagyon jó generáció volt, bárhol szerepeltünk, hazai vagy nemzetközi szinten, ezzel a csapattal nem szereztünk dobogósnál rosszabb helyezést. Egyetlen hibája volt Kleónak, ha ezt annak lehet nevezni, hogy borzasztóan sérülékeny volt, s ez későbbi pályafutását is befolyásolta. Örülök annak, hogy ismét önmaga, rúgja a gólokat, de arra vagyok a legbüszkébb, hogy meghívták a felnőtt válogatottba. Szerintem a magyarok ellen még nem fog játszani, de a hollandok ellen bevetik a mély vízbe. S hogy mennyi lesz a magyar–román meccs végeredménye? Szerintem döntetlen, s nem csak két gól születik…” – vélekedett Gergely.

Pályára lépne

Portálunknak nyilatkozva, Keserü elmondta, hogy jó szereplése és gólerőssége jelentősen köszönhető a csapategységnek, annak, hogy a tréner és a fiúk is bíznak benne, s ez plusz erőt ad neki. „Azok után, hogy az utánpótlás-válogatottnál már nem számítottak rám immár öt éve, meg sem fordult a fejemben, hogy valaha is a felnőtt válogatott tagja lehetek. Természetesen nagyon örülök, de a legboldogabb akkor lennék, ha lehetőséget is kapnék, mert tudom, hogy édesapám odafentről figyel, s nagyon büszke rám…” Claudiu még hozzátette: „két nagyon nehéz meccs vár ránk Magyarország és Hollandia ellen, nekünk az elsőt mindenképpen meg kell nyernünk ahhoz, hogy esélyünk maradjon az osztályozót érő hely megszerzéséhez”.

Szántó Á. Zoltán

Címkék: , ,