Ünnepeltek a Posticumban

Ünnepeltek a Posticumban

Nagyvárad – Hangulatos
ünnepségsorozattal emlékezett meg a
Posticum fennállásának 9.
évfordulójáról. Pénteken
brazil est volt, szombaton egész nap programokat
tartottak, vasárnap szentmisével
ünnepeltek.

Péntek délután már komoly programok kezdődtek a Posticumban. Előbb az önkéntesek találkozóját szervezték meg, melyen több civil szervezet képviseltette magát, majd pedig már régi visszatérőként érkezett Nagyváradra, és a Posticumban koncertet adott Pechan Zoltán vezetésével az Újszegedi Schola. A klasszikus koncert után brazil est következett. Thurzó Sándor hegedűművész, aki már több ízben járt Brazíliában, ebben a hónapban Brazil Nemzetközi Fesztivált szervezett Nagyváradon, hogy a brazil zenét népszerűsítse nálunk is. Ennek volt egyik állomása az az előadás, melyet péntek este tartott a Posticumban Marco Aurelio B. Coutinho zeneszerző, karvezető a brazil kórusművek történetéről. Ezt a Varadinum vonósnégyes előadása zárta, melyen Coutinho IV. vonósnégyesét adták elő.

Szombati köszöntés
Az igazi születésnapi program szombaton kezdődött, 11 órától. A PKE zeneszakos hallgatóinak trombitajátéka után Csernák Béla, a Posticum elnöke üdvözölte a résztvevőket. Kiemelte: azért választották az ünnepség jelképéül az almát, mert 9 éve, a munka hevében, hogy gyorsabban haladjon az építkezés, a fiatalok mindig almát rágcsáltak. Ennek jelképeként Csernák Béla egy feldíszített almát adott át a Posticum alapítójának, Rencsik Imrének, és az alma, egész hétvégén egy kosárban állt a jelenlévők rendelkezésére. A köszöntőt pezsgős koccintás zárta, majd hangulatos beszélgetés vette kezdtetét. A gyermekek historikus táncokat tanulhattak a díszteremben, mások kézművesfoglalkozásokon vehettek részt az ebédlőben, a jó időre való tekintettel pedig szabadtéri versenyek és légvár várta az érdeklődőket a Posticum melletti parkban. Délután íjászokkal, kérművességgel várta ugyancsak a gyerekeket a Várási komédia című játék, Erős Zsuzsa és Bíró Böske vezetésével, de volt orgonakoncert, filmvetítés a várról, Memento és zenehallgatás is.

Szentmise zárásként
Vasárnap délelőtt Rácz László és Németh László tisztelendők celebráltak szentmisét a Szent Erzsébet kápolnában, melyen arról beszéltek, milyen fontos, hogy célt találjunk életünkbe. Az, hogy merre emeljük a tekintetünket, segít megtalálni azokat a célokat, melyek a teljes, egész élethez szükségesek. Az ünnepi misén ugyancsak az Újszegedi Schola énekelt. A programok szeretetvendégséggel zárultak a teraszon, egy kávé és kalács mellett beszélgettek a résztvevők a rendezvény sikeréről.

Címkék: , ,