22. Operabál

22. Operabál
Dr. Mikó Mátyás ebben az évben is megrendezi a Kolozsvári Operabált, amely nem véletlenségből, az év egyik legjelentősebb mondén eseménye.

Köszönhetően annak a gondos hozzáállásnak, amit a rendező csapat kifejt. Nemcsak a közönség szórakoztatására törekednek, hanem esztétikai élményt is akarnak nyújtani, amit állandó újítás jellemez. Az eseménynek megfelelő vizuális, esztétikai környezetet is teremtenek. Sajátosan ötvöződnek a nemzetközi és a hazai tapasztalatok, a hagyomány és az újszerűség. Minden alkalommal meghatározott zenei témát jelöltek ki. Egy- egy ország zenei értékeinek legvonzóbb alkotását mutatják be. Közreműködik a Kolozsvári Nemzeti Opera zenekara és énekkara, valamint a kiválasztott szólisták. Ha csak az utóbbi éveket nézzük, akkor láthatjuk, hogy a világ zeneirodalmának legszebb alkotásaiból mutattak be. Közreműködött a Román Nemzeti Opera zenekara és énekkara, balettkara. Elhangzanak a francia, bécsi, orosz, az amerikai zene legértékesebb alkotásai, illetve a világ operett- és operairodalmának legértékesebb alkotásai. Az Erdon olvasóközönségét minden alkalommal tájékoztattuk.

22. Operabál Kolozsváron

Dr. Mikó Mátyás üzletember elmondta, az idei operabál zenei anyaga egy nagyon igényes válogatás eredménye. A 40 év alatt alkotott román könnyűzenei alkotások legjobbjait válogatták ki. A bál mottója „Lăsați- mă să cânt” (Hagyj énekelni!). Tisztelgést, emlékezést fejez ki. Gherase Dendrino (1901-1973) zeneszerző és karmester „Lăsați- mă să cânt” című operettjében Ciprian Porumbescu zenéjének állít emléket. A Lysistrata című operettjében a béke, a barátság gondolata fogalmazódik meg. A zeneszerző jelentősen befolyásolta a román zenét. Florin Estefan és Andrei Partoș végezte a válogatást. Florin Estefan, a Kolozsvári Nemzeti Opera igazgatója örömét fejezte ki, hogy ebben az évben is megszervezik az operabált, amelynek eredményeként a város, a nemzeti opera országos szinten is reflektorfénybe kerül. Florin Estefan elmondása szerint egy régi álma valósult meg. Lehetővé vált, hogy olyan zenei alkotásokat énekeljenek, amelyek a szüleinek a kedvenc zenéje, illetve azokat a zeneszámokat, amelyeket ifjúkorában hallgatott. Az idei Operabálon a könnyűzenei alkotásokat opera-pop stílusban adják elő. Olyan művészi műsort állítottak össze, melyben a román könnyűzene legértékesebb alkotásai előtérbe kerülnek. Énekesek: Florin Estefan, Cristian Mogoșan, Hector Lopez, Tiberius Simu és Camelia Crișan énekesnő. Az opera zenekarát Andrei Tudor vezényeli. Rendező: Mihaela Bogdan és Axenie Șova. Koreográfus: Adrian Srâmtu. Producer: dr. Mikó Mátyás. Tudatosítani akarják a román könnyűzene valós értékét. A zeneszámok újszerű megjelenítése, a korszerű, új hangosítás sajátos hangulatot teremtenek. Az operabál az értékek megtartására, fejlesztésére irányul. Társadalmi szempontból is fontos, mert a gazdasági, kulturális, politikai élet személyiségeivel találkozhat a nagyérdemű.

A Kolozsvári Operabál 25 éves történetéről beszélhetünk. 1992.-ben szervezte dr. Mikó Mátyás az első kolozsvári Operabált. A negyedszázad alatt volt 3 év, amikor nem tartották meg. Több mint két évtized alatt a város egyik fontos, értékes kulturális, művészi eseményét jelentette.

Díjazottak Gálája

A Operabál nemcsak szórakozást jelent, hanem az értékek elismerését, az alkotóik iránti tisztelet kifejezését. A négy kolozsvári művészi intézet megnevezi azt a művészét, aki a legjobb művészi eredményt ért el. A Lya Hubic díjat a Kolozsvári Nemzeti Opera, Kolozsvári Magyar Opera, Transilvania Filharmónia, valamint a Gheorghe Dima Zeneművészeti Akadémia által jelölt tehetséges művész nyeri el. Átadják a Kolozsvári Embléma (Emblemă de Cluj) díjat, melyet a Kolozs megyei Tanács elnöke, Alin Tișe ad át. A Vár Szeniorjai (Seniorii Cetății), a Spiritus Mentor díjat Ioan Aurel Pop akadémikus és Ionel Haiduc akadémikus adják át.

A Holograf rockzenei együttes fellépése

Az esemény lévén, újításokat is bevezettek. Ez alkalommal fellép az egyik legrégebbi rockzenei együttes, a Holograf, amely 1978-ban jött létre. Negyven éves múltra tekinthet vissza. 1985-től Dan Bittman neves énekes, az együttes frontembere, dalszerző, színész, műsorvezető.

Az Operabál fő partnere az NTT DATA România. Kolozsvár életében- mondta Daniel Metz- az Operabál támpontot jelent, a város kulturális, társadalmi életének egyik fénypontja.

2017. március 4.-én a 22. Operabál várja az érdeklődő, szórakozni vágyó közönségét.

Csomafáy Ferenc

Címkék: