Útjavítási tervek Szalárdon

Útjavítási tervek Szalárdon
Bihar megye – Két olyan projektje is van Szalárd önkormányzatának, mely a községen belüli utak javítását célozza. Egyik a községközpontra, a másik a hozzá tartozó két falura is vonatkozik, tudtuk meg a polgármestertől.

A napokban biogazdálkodási konferencia zajlott Szalárdon, és az arra érkező bel– és külföldi vendégek egyaránt tapasztalhatták: igen döcögősek az utak a községben. Két olyan projektjük is van, melyeket az utak feljavítását szolgálják, tudtuk meg Nagy Miklós  polgármestertől. Az első a Nagyvárad–Margitta országúttól a községközpontig terjedő útszakaszra, illetve a Hajnal utcára vonatkozik. Ez összességében négy kilométert jelent, a kivitelezéshez szükséges 2.2 millió lejből eddig 700 ezret kaptak meg. A munka folyamatban van, ezt tapasztalhattuk is, hiszen a főutcán a vízelvezető betonozását  le is tudtuk fotózni.

A községen át

A másik projekt már nagyobb léptékű, és a község falvaira is kiterjed: a kiindulási pontja a Hegyközszentimrén  lévő turisztikai zóna (Guba tó), onnan a falun át folytatódik Szalárdra, melynek központjában kanyarodik Jákóhodosra, és ezt a falut is átszelve az Eperfás úton érné el a Nagyvárad–Margitta  országutat a Hegyközkovácsi és Szalárd közötti részen, 18 kilométer „megtétele” után. Ez a projekt (melyhez tartozik még a szalárdi kultúrház műszaki felszerelése, illetve egy iskolaidő utáni foglalkoztató központ építése) a közbeszerzési eljárás kiírását megelőző szakaszban van. A pályázat 100%–ig vissza nem térítendő EU–s támogatást élvez, de a képet árnyalja, hogy a 2.5 millió euró után az önkormányzat kell fizesse a 24%–os ÁFÁ–t…

Falumúzeum Szentimrén

Nagy Miklós polgármestertől azt is megtudtuk, hogy egy másik pályázatban 200 ezer eurót nyertek, hogy Hegyközszentimrén, az épülő iskola (pontosabban, ahol hónapok óta áll az építkezés, miközben már gyerekzsivaj kellene hangozzon a falak között…) melletti, a célra már régebben kiszemelt régi házban falumúzeumot, illetve információs irodát létesítsenek. Bár a kivitelezés még időbe telik, máris vannak, akik a hír hallatán tárgyi felajánlásokat tettek: régi használati tárgyakat adományoznának a majdani múzeum anyagába.