Újjáalakul az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács

Újjáalakul az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács

„Felszabadultunk a cselekvésre” –
Tőkés László püspök, az
Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT)
elnökének szavait idézve
tömören így foglalhatjuk össze a
marosvásárhelyi Deus Providebit Ház
nagytermében 2009. árpilis 18-án 12
órától kezdődő
Vásárhelyi Találkozó
munkálatait.

Az erdélyi magyarok európai
képviselője ennek szellemében
bejelentette az EMNT
újjászervezésének
szükségességét.

Az EMNT plenáris ülését
kiváltó nyílt fórumot
megelőző kétórás
munkaértekezleten az EMNT Választási
Bizottsága „első olvasatban”
vitatta meg a Toró T. Tibor EMNT-alelnök
által ismertetett, az EMNT jövőjét
illető elképzeléseket, valamint
konkrét javaslatokkal
egészítették ki a Demeter
Szilárd kommunikációs igazgató
által vázolt
kampánystratégiát.

Az ugyancsak e kettősség jegyében telt
találkozó kezdetekor Csintalan
László római katolikus és
Ötvös József református esperesek
„imádságos
köszöntőjét” követően
Toró T. Tibor felolvasta Markó
Bélának, a Romániai Magyar Demokrata
Szövetség (RMDSZ) elnökének
üdvözlő levelét. Az RMDSZ elnöke
jelezte: a júniusi EP-választásra
összeállt közös jelöltlista csak
az első próbaköve a magyar
összefogásnak, az RMDSZ a hosszú
távú együttműködésben
gondolkodik.

Levélben köszöntötte az
egybegyűlteket Csávossy György, a
Romániai Magyar Gazdák
Egyesületének (RMGE) tiszteletbeli elnöke,
valamint Bardócz Csaba, a Magyar
Ifjúsági Tanács (MIT) elnöke. Az
ülésvezető Toró T. Tibor
továbbá tolmácsolta Németh
Zsoltnak, a Fidesz-MPSZ alelnökének,
Lászlóffy Pálnak, a Romániai
Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ)
elnökének és – a
Választási Bizottság
munkálatain még részt vevő
– Erdélyi Magyar Ifjak (EMI)
elnökségének szóbeli
üdvözletét.

Tőkés László
nyitóelőadásában visszatekintett
az EMNT 2003-tól kezdődő
történetére. 2003-ben a frissen alakult
EMNT-nek és a Székely Nemzeti
Tanácsnak (SZNT) köszönhetően az
autonómia ügye ismét felkerült a
politikai közbeszéd napirendjére. A
továbbiakban okadatolt
kronológiájában a
párbeszédre, illetve az
együttműködésre
irányuló törekvés
folyamatát mutatta be, amely többszöri
kudarc után 2009 februárjában
végre eredményre vezetett. Ennek
köszönhetően született meg a
júniusi EP-választásokra a Magyar
Összefogás Listája, amely ugyan nem a
legteljesebb, mondta az EMNT elnöke, de az
nyújtsa a kezét, aki jelen pillanatban jobbat
tudna. Az elégedetlenkedőknek feltette a
kérdést: azt kell kárhoztatni, aki
tető alá hozta az erdélyi magyar
közösségünk kimutatható
megegyezés-igényének megfelelő
összefogást, vagy akik útjában
álltak ennek? A „nemzeti lista”
kudarcában meghatározó szerepe volt az
SZNT és az Magyar Polgári Párt (MPP)
vezetőségének, jelentette ki
Tőkés László. Előbbi
látványos „függetlenedési
nyilatkozatát” a lehető legrosszabb
pillanatban tette meg. Az SZNT-nek nem kellett
kiválnia az EMNT-ből – summázott
az EP-képviselő –, hiszen már
évek óta nincs is benne, a székely
ÁB-tagok gyakorlatilag régóta
bojkottálják az EMNT munkáját.
Az MPP kapcsán megjegyezte: „Hiába
haragszik rám Szász Jenő elnök
úr, helyettük én nem tudok
megegyezni”, úgy kellett volna
politizálni, hogy az MPP megkerülhetetlen
tényező legyen az erdélyi magyar
belpolitikában, és folytatta: az
ellenséges hozzáállással ezek a
vezetők taszítják személyesen
őt, valamint az EMNT-t az RDMSZ közelébe,
egyben a nemzeti oldal tárgyalási
pozícióját gyengítik. Mert az
EMNT ezzel a cselekedetével elérte, hogy a
pályán maradt, és nem a
szélről kiabál be, hogyan is kellene
csinálni, továbbá megnyerte az
esélyt a romániai magyar belpolitika
belső korrekciójára. Az RMDSZ-nek sem
lehetett könnyű a döntés, mutatott
rá a képviselőjelöltek
listavezetője, hiszen többéves
politizálásukat kellett
felülvizsgálniuk. Ennek
köszönhetően nem a
„kiszorító
pártegységről”
beszélünk most, hanem a plurális
összefogásról: mindkét fél
megtartja „saját arcát”,
saját politikai jövőképük
alapján cselekszenek, de – és ez
mindennek az alapja, hangsúlyozta Tőkés
László – léteznie kell az
erdélyi magyar nemzeti minimumnak, amely
felülírja a személyi- és
pártérdekeket. Az összefogás
egyetlen „szépséghibája”,
zárta ezt a kérdéskört az
elnök, hogy a választási lapokon csak a
„tulipán” szimbóluma szerepel
majd, de ennek ez volt az ára.

Ezután az EMNT elnöke beszámolt az
eddigi konkrét
megvalósulásokról. Az Erdélyi
Magyar Egyeztető Fórum (EMEF)
megalakulása kapcsán jelezte: az EMNT nem
személyeket, hanem képviseleteket jelölt
a nemzeti oldalt megillető helyekre, amelyeket az EMI,
a MIT, a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi
Szövetsége (MACISZESZ) el is fogadott, az SZNT
elutasította a részvételt, az MPP
pedig – miután Szász Jenő
elnök önhatalmúlag felülírta
az elnökség döntését –
megfigyelőként vett részt.
Hangsúlyozta: nem az SZNT és az MPP
tagságát kritizálja, hanem a
vezetőik hibás döntéseire mutat
rá a tényközlések során:
az MPP a sajtó útján
példának okáért egy
Memorandumot intézett az EMEF alapító
tagjaihoz, viszont amikor a jelen lévő Farkas
Csaba alelnök úrnak szót adott az EMEF
egyik elnökeként, akkor az MPP
delegáltja egy szót sem ejtett erről. Az
SZNT pedig levélben közölte
kifogásait, ahelyett, hogy személyesen
képviselte volna
álláspontját.

Az utolsó fontosabb témakör a
„hogyan tovább” kérdése
volt. Tőkés László kifejtette: a
magyar összefogás paradox módon az EMNT
belső válságát okozta.
Azért váltja ki a Vásárhelyi
Találkozó a tervezett plenáris
ülést, mert a 2003-ban elfogadott
alapszabályzat értelmében mind az
Állandó Bizottság, mind pedig a
küldöttek felét a székelyek
delegálták, az SZNT
kivonulásával tehát formálisan
ellehetetlenült az EMNT
működése.

Épp ezért szükséges az
Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
újjáalakítása, vonta le a
következtetést. Fel kell erősíteni
a mozgalmi jelleget, konkrét lépéseket
kell tenni az autonómia
megvalósulásáért, olyan
egészen aprónak tűnő
megvalósítások sorát kell
elindítani, amelyek nem a politikai
széljárástól, vagy a
pénztől függenek elsősorban, hanem az
erdélyi magyarok cselekvő
részvételétől.
Székelyföld belső anyaországunk,
mondotta, csak onnan is elindulhatna az
összmagyarság rendszerváltozása,
de elszigetelten, egymagában ez nem fog menni. Ha
Székelyföld területi
autonómiájáért harcolunk
– és amikor az Európai Parlamentben e
tárgyban szólal fel, akkor nem érzi
szükségét annak, hogy erre
engedélyt kérjen valakiktől, hiszen ez a
természetes! –, akkor egyben
kérjük az érmelléki
autonómiát is, a szilágysági
önrendelkezést, a határmenti
régiók tényleges
„eurorégiókká” való
alakítását, a személyi
elvű és a kulturális
autonómiát.

A választási összefogás
során mozgósítani kell az
erdélyi magyarokat, előlegezte meg a
további napirendi pontokat az elnök, és
idézte az EMNT választási
üzenetét: legyen négy
képviselőnk Brüsszelben. Jó
mozgósítással ez elérhető,
és akkor a néppárti frakción
belül egy fajsúlyos magyar
delegáció küzdhet a
kárpát-medencei magyar ügy
érdekében. Ehhez kapcsolható a
hiteles, önálló erdélyi magyar
külpolitika megteremtése. Ennek kapcsán
az erdélyi magyarok európai
képviselője vázolta: többről
van szó, mint az EMNT
külpolitikájáról – ez
nemzetpolitikai kérdés is. Hiszen, utalt
vissza az ezt megelőző napi, április 17-is
fideszes programalkotó gyűlésére,
meggyőződése szerint (nem naptári
évben számolva) a változás
évében vagyunk, legkésőbb
2010-ben új, nemzeti magyar kormány
felállása várható, amelynek
külpolitikáját erősítheti az
európai parlamenti képviselők
együttese Felvidéktől az
anyaországon át Erdélyig. Nincsenek
külön magyar ügyek, Európában
akkor vagyunk sikeresek, ha a magyar ügyet tudjuk
képviselni, ha egy erős Magyarországhoz
erős nemzetrészek hálózata
csatlakozik – mert akkor egy
tizenötmilliós nemzet hallatja szavát,
és ez közép-kelet-európai
szomszédaink viszonylatában
számottevő lélekszám.

Ennek érdekében kell dolgozni tovább
az EMEF-ben is, ki kell egészíteni a
résztvevők körét, minél
hamarabb meg kell alakítani a
szakbizottságokat és munkájuk
előirányzásában mihamarabb
konszenzusra kell jutni. Fontos hozadékként
tudatta a jelenlévőkkel, hogy az SZNT
régóta szorgalmazott javaslatát, a
székelyföldi önkormányzati
tisztségviselők
nagygyűlésének
összehívását az EMNT
kezdeményezésére az EMEF-en belül
az RMDSZ vezetősége is elfogadta.

A Vásárhelyi Találkozó
ünnepi pillanatai következtek: bemutatkoztak az
EMNT jelöltjei. A sort Szilágyi Zsolt, az EMNT
alelnöke, Tőkés László
európai kabinetvezetője nyitotta, aki annak a
meggyőződésének adott hangot, hogy
konszolidált belpolitika nélkül nem
lehetséges hiteles külpolitika. Szilágy
Zsolt 1990-től aktív politikus, RMDSZ-es
képviselőként is a Külpolitikai
Bizottság sorait erősítette, a
későbbi Magyar Polgári
Szövetséges szerepvállalása
során is a külpolitika tartozott hozzá.
Ha politikai szempontból Tőkés
László az iránymutató
számára, mondta Szilágyi Zsolt, akkor
a családmodellt a szintén EMNT-jelölt
Ábrám Noémi és
„nagycsaládja” jeleníti meg
számára.

László János székelyudvarhelyi
vállalkozó a gazdasági
szférát képviseli az EMNT
jelöltjei közül. Rámutatott: az
erdélyi magyarság jövője épp
annyira legalább annyira összefügg a
gazdasági állapotával, mint
kultúrájával és az
anyanyelvével, épp ezért két
évtizedes szakmai tapasztalatát
ajánlja fel a köz
érdekében.

Dávid László, a
Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem
rektora a „hely szellemétől”
vezettetve arról a hitről beszélt,
amelynek alapján ugyanebben a teremben tíz
évvel ezelőtt elhatározták a
Sapientia-EMTE megalapítását,
és amelynek eredményeként most magyar
nyelvű egyeteme van Marosvásárhelynek,
Csíkszeredának és Kolozsvárnak
is. Meggyőződése, emelte ki a Sapientia
rektora: művelt fők nélkül elveszik
ez a föld, ám ennek
lehetőségét csak közösen
tudjuk megteremteni, hiszen nem lehet úgy
tanítani, hogy nincs biztonság, nincs
jövő. És ezt biztosítja az
autonómia: a létbiztonságot, és
a jövőképet, minden más ebből
vezethető le. Nem azt fogják kérdezni
utódaink, hogyan harcoltuk ki az
autonómiát, a magyar egyetemeket, hanem hogy
mire használtuk őket, zárta
bemutatkozóját a professzor.

Ábrám Noémi a nők, az
édesanyák szerepéből indult ki.
Válságban – és
véleménye szerint most politikai
válságban is vagyunk, hiszen
láthatjuk, hogy a kivívottnak tudott jogaink
mennyire tiszavirágéletűnek
bizonyulhatnak – a nők, édesanyák
mindig odaállnak férjeik, gyermekeik
mellé, hogy utat mutassanak nekik. Mindannyian
felelősek vagyunk mindazért, ami velünk
történik, mondta, és árnyalta is
kijelentését: a cselekvő
felelősségről beszélt. Öt
gyermek édesanyjaként öt külön
világ birtokosa, vallotta büszkén.


Sylvester Lajos közíró, a
Háromszék napilap munkatársa
„korelnökként” szólt az
egybegyűltekhez. Az elmenésről és
az itthonmaradásról beszélve
tapasztalatai alapján kijelentette, a menni vagy
maradni dilemma igazi tétje abban áll:
bárhol a világon arra kell
törekednünk, hogy hasznára legyünk
nemzetünknek. Mondanivalóját hat
kötet és öt dokumentumfilm, valamint
állandó rovatai hitelesítik.

Lakatos Róbert filmrendező, több
filmfesztivál díjazottja az erdélyi
magyar audio-vizuális kultúra
állapotából kiindulva a
vizuális kultúra fontosságát
emelte ki bemutatkozójában. Amely
régiónak nincs fejlett vizuális
kultúrája, az a mai világban
provinciának minősül – és
ebben az erdélyi magyar
képírókat az európai
uniós jogszabályok sem segítik,
ráadásul mind a magyarországi, mind a
romániai törvénykezés
hátrányos helyzetbe hozza az
egyébként európai
színvonalú alkotóinkat.

Három jelölt „igazoltan
hiányzott”, ők írásban
küldték el bemutatkozójukat.
Sándor Krisztina, a Tusványosi szabadegyetem
erdélyi főszervezője (akit a MIT volt
elnökeként ismer inkább a
közvélemény) ifjúsági
tevékenysége miatt nem tudott részt
venni a Vásárhelyi Találkozón.
Levelében a cselekvés mellett érvelt,
és – mivelhogy a megegyezés
körüli időkben Tőkés
László brüsszeli
irodájának gyakornokaként dolgozott,
így közelről figyelhette a
tárgyalások menetét – a
felelősségvállalás
fontosságát emelte ki. Solomon Adrián,
a Moldvai Csángómagyarok
Szövetségének elnöke, aki aznap
épp harmadik gyermekét keresztelte, a
csángómagyarok melletti tevékeny
kiállást szorgalmazta, hogy ne az legyen a
csángó-ügy fokmérője, ki
mennyit nyilatkozik e tárgykörben, hanem az,
hogy ki mit tesz érte. Bakk Miklós
politológus, egyetemi tanár egy, a
székely autonómiáról
szóló angol nyelvű könyv
kézirata leadásának határideje
miatt kért és kapott felmentést a
személyes jelenlét hiánya miatt,
viszont stílusosan egy egész, az
autonómia tárgykörben
íródott könyvet küldött maga
helyett. Végezetül Toró T. Tibor
beszélt a pár napos
élményéről, amikor is egy
interjúban a Magyar Összefogás
Listáját, illetve az EMEF
létrehozását az ő politikai
karrierjének végeként
értelmezte egy újságíró.
Bár nem értett egyet már
magával a kérdésfelvetéssel
sem, fontosnak tartotta tudatosítani a
jelenlévőkben: a közös
cselekvési tér kialakítása nem
személyi kérdés, hanem az
erdélyi magyarság jövője
szempontjából döntő
fontosságú.

Tőkés László listavezető
Ábrám Noémit parafrazálva
megállapította: ahány
EMNT-jelölt, annyi külön világ,
és maradva a sport-analógiánál:
kijelentette, büszke arra, hogy ebben a csapatban
szerepel csapatkapitányként.

A szünet előtt az erdélyi magyarok
képviselője a jelenlévők
figyelmét felhívta az előtérben
látható
plakátkiállításra, amely
jelzésértékűen az ő
másfél éves európai parlamenti
munkásságát hivatott bemutatni.
Méltatta a plakátok alkotóját,
Mohácsi László Árpád
grafikus tervezőt, aki – és ezt nem kis
büszkeséggel emelte ki – a
nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem
végzettje, és az EP-irodái
arculattervezőjeként kitűnő
munkát végzett.

A sajtótájékoztatóval
tarkított szünet után a
Vásárhelyi Találkozó
résztvevői szabad vitában az
Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
jövőjéről, a magyar
összefogás lehetőségeiről
és nemzetpolitikai aktualitásokról
fejtették ki nézeteiket. Az elhangzottakra
Toró T. Tibor és Tőkés
László válaszolt. Az EMNT elnöke
összegezte a Vásárhelyi
Találkozó eredményeit, majd az
érdemi döntések megalapozása
érdekében felkérte a
tanácskozókat, konkrét javaslataikat
írásban kidolgozva juttassák el az
EMNT elnökségéhez, hogy egy majdani
„alkotmányozó”
gyűlésen immár ezek birtokában
lehessen az EMNT jövőjéről és
a konkrét cselekvési tervekről
dönteni.

Marosvásárhely, 2009. április
18.

Az EMNT

Sajtószolgálata