Újabb szerelvények

Szatmár megye – Ha minden a tervek szerint halad, akkor nemsokára a Szatmárnémeti és Kolozsvár közötti útvonalon már kényelmesebb körülmények között utazhatunk vonaton, számolt be róla lapunknak Hancu Imre, a CFR regionális marketing igazgatója.

Az új menetrend életbelépésekor, amely december 10–én lesz, az új típusú Desiro dízelmotoros szerelvény fog majd közlekedni ezen az útvonalon, bár kezdetben csak Nagyvárad és Kolozsvár között, majd bekapcsolódik Szatmárnémeti is. A Desiro már sokkal komfortosabb, mint az eddig ezen az útvonalon közlekedő szerelvények, magyarázta Hancu, sokkal modernebb és légkondicionált. Ezen az útvonalon utazók már észrevehették, hogy különböző javítási, illetve karbantartási munkálatok miatt csak nagyobb kerülővel lehet közlekedni, azonban ezek a munkálatok még ezen a héten befejeződnek, így már gyorsabban és kerülő nélkül lehet Szatmárnémetiből Kolozsvárra utazni — ígérte Hancu.

 

Gugulya–Hégető Lóránd