Újabb szekus besúgókra derült fény

Újabb szekus besúgókra derült fény
Nagyvárad – Szerda délelőtt sajtótájékoztatót tartott Tőkés László püspök, európa parlamenti képviselő. A rendezvény központi témája a volt szekus besúgók ügye volt, mellyel kapcsolatban az egyházfő újabb fejleményekről számolt be.

Dr. Hermán M. János előadótanácsos arra hívta fel a jelenlevők figyelmét: annak ellenére, hogy a Temesvári Nyilatkozat 8. pontja is kimondta, hogy mindazok, akik annak idején együttműködtek a volt titkosrendőrséggel, nem vállalhatnak közéleti szerepet, az érintettek- beleértve az egyházi személyeket is- a füle botjukat sem mozgatják. Példaként Bányai Ferenc temesvári lelkész, volt esperes esetét említette, aki 1998-ban azt nyilatkozta írásban, hogy semmi köze sem volt a Securitatéhoz, most pedig az előadótanácsos megfogalmazása szerint az derül ki róla, hogy “Fărcaş és Petrescu fedőnév alatt egész regényeket írt a szekunak”, sőt Hermán M. Jánost még Hollandiába is követte. A KREK Igazgatótanácsa múlt heti ülésén megerősítette előző határozatát, és arra szólította fel Bányai Ferencet, hogy két héten belül “feltétel és haladék nélkül vonuljon vissza lelkészi szolgálatából”. Tőkés László püspök bejelentette: újabb három gyakorló református lelkészről derült ki, hogy kollaboráns volt. Állítása szerint a paptamási Kovács Imréről, a temesvári Halász Sándorról és nagyvárad-rogériuszi Fazakas Sándorról van szó, akik Avram, Aron és Herman álnéven tettek jelentéseket a Securitaténak. Előbbi kettő kitelepült Magyarországra, utóbbi pedig egy évig Skóciában tartózkodik. Az ő ügyében hazatérte után fog döntést hozni a KREK Igazgatótanácsa. Az egyházfő megjegyezte: a besúgók kilétére még napjainkban is nehéz fényt deríteni, ezért nyílt levelet fog intézni az illetékes fórumokhoz, a folyamatok felgyorsítása érdekében.

Korszakos jelentőségű

A közelgő választásokról szólva a püspök korszakos jelentőségűnek nevezte, hogy megtörtént a Magyar Polgári Párt bejegyzése és ezáltal “megteremtődött a demokratikus plurarizmus feltétele”. Hozzátette: sajnálatos, hogy az RMDSZ nem állt szóba “a vele egyenrangú politikai szereplővel”. Megitélésében noha hátrányból indul, mégis úgy tünik, hogy az MPP-nek komoly esélyei vannak, főleg a Székelyföldön. Közölte: az EMNT nem indul a választásokon, a jelöltek közül pedig azokat támogatja, akik nemzeti érzelműek és kiállnak az autonómia ügye mellett. A püspök ugyanakkor örömét fejezte ki, hogy Bihar megyében nem állít külön jelölteket az RMDSZ és az MPP Nagyvárad polgármesteri székéért és a Megyei Tanács elnöki tisztségéért folyó versenyben. Tőkés László azt is bejelentette, hogy támogatja a Bolyai Kezdeményező Bizottság azon kezdeményezését, hogy aláírást gyűjtsenek az önálló állami magyar egyetem finanszírozása érdekében. A sajtótájékoztatón továbbá az is kiderült, hogy a püspök újabb idézést kapott a Lorántffy Zsuzsanna Gimnázium sportpályája ügyében: ezúttal nem csupán illetéktelen behatolással és keritésrongálással vádolják, hanem azzal is, hogy ellopta a kerítés egy darabját.

 

Ciucur  L. Antonius