Új tere van a váradi kultúrának

Új tere van a váradi kultúrának

Bihar megye – Szombat este Traian Goga
emlékkiállítással nyílt
meg Nagyváradon az egykori szőrmegyár
épületében a Múzeumok Hete
rendezvénysorozat. A kiállítás
hétfő kivételével 10-18
órák között
látogatható közel egy hónapon
át.


A volt Rovex szőrmegyár
kiállítási teremmé
átalakított csarnokában vette
kezdetét szombaton este a Múzeumok Hete
rendezvénysorozat, ahol elsőként
Aurel Chiriac, a Körösvidéki
Múzeum igazgatója szólt az
egybegyűltekhez elmondva, hogy három
fő gondolat mentén szervezték meg az
idei Múzeumok Hetét: fontos, hogy a
Körösvidéki Múzeum a
rangjához méltó eseményeket
szervezzen a városban. A második gondolat
az maga Múzeumok Éjszakája
elnevezésű nemzetközi
múzemnépszerűsítő
program, amelybe a nagyváradi
intézmények öt éve
kapcsolódtak be. Emellett az igazgató a
magászektorral való
együttműködés
fontosságát hangsúlyozta, melynek
következményeként
remélhetően kulturális
központtá válik a
Körös-parti város. Chiriac a
megnyitón is közös
megbeszélésre invitálta a
magánszektor képviselőit annak
érdekében, hogy a város
igényeit minden szepontból
kielégíteni képes
kiállítási csarnok
létesülhesen Nagyváradon. Ezt
követően a rendezvény két
fő szponzora – az Iberica Auto és a
D&C autókereskedések –
vezetői kaptak szót, mindketen
hírdetve a kultúra és a szellem
fontosságát különösen
most, hogy a gazdasági válság
miatt sokan csak az élet anyagi oldalával
törődnek. Mariana Zintz
művészettörténész a
húsz éve elhúnyt Traian Goga
festőművész képeit
méltatta, és bár a
kihangosítás jól
működött, a gyár
szomszédságábn lévő
vársáncban zajló majális
zenebonája majdhogynem elnyomta a
hangját, ráadásul a
kiállítóteremben
összegyűlt, egyébként
meglehetősen nagyszámú
közönség egy része is
már olyan hangosan beszélt, hogy
nyilvánvaló
érdektelenségük
már-más kínossá
fokozódott, olyannyira, hogy a
méltatás ideje alatt egy adott
pillanatban valaki hátraszólt a
beszélgetőknek: csend legyen!. Mi
mindenesetre kiemeljük Mariana Zintz
mélatásából azt, hogy ez az
emlékkiállítás akár
egy bevezetésnek is tekinthető Traian Goga
életműve, akit az egyik legjelentősebb
román festőművésznek nevezett
Zintz. A képek kromatikája és
kifinomult geometriája jellemzi műveit.
Különösen utolsó
korszakának képei valóságos
gyöngyszemek, amelyeken a tér
végtelensége jelenik meg az apró
vásznakon, húzta alá Zintz. Dr.
Ramona Novicov szintén méltatta a mester
képeit, és ő is, csakúgy mint
Ligia Mirişan, a Bihar Megyei Kulturális
Igazgatóság vezetője
kiemelték azt, hogy európai tettet
hajtott végre a város azzal, hogy egy
új teret hódított meg a
kultúrának, jelesül az egykori
szőrmegyár épületét. A
beszédek után a közönség
az udvarra vonult, ahol Vagner Péter
tervező képekké formált
elképzeléseit vetítették ki
a falra a Körösvidéki Múzeum
leendő székhelyének belső
kialakításról. Mindezt
követően kezdetét vette a
mondén világi élet: a Kim zenekar
visszafogott jazzmuzikálásának
hangjaira az épület mellett
felállított svédsztalok
ételeit-italait fogyasztva az immár
lemenő nap félhomályában
beszélgettek egymással a
megjelentek.
Pap István