Új kultúrház a kászoniaknak

Új kultúrház a kászoniaknak
Hargitta megye – Kászonaltízen átadták a felújított kultúrházat. Az eseményen jelen volt Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács alelnöke is. Kifejtette: noha a település korábban hátrányos és lemaradt helyzetben volt, ma már a csíki térség és a megye egyik kis mesebeli gyöngyszem településeként tartják számon.

Ez pedig az utóbbi négy év közös munkája. „Tudnunk kell, hogy amely településen összefogás, együttműködés és békesség van, a lakosság pedig részt vállal a közösségi értékek megóvásában és teremtésében, ott kizárólag ilyen eredményekre lehet számítani mint Kászonokban”- fogalmazott az alelnök.

Hangsúlyozta, hogy a felújított kultúrotthon a kászoniak számára az élet olyan gyönyörűségeit kell, hogy jelentse, mint a zene, a mozgás, a dal, a művészetek, a hagyomány, a közösség és az együttlét. Arra kell, hogy emlékeztesse őket, hogy a pénz zsarnoksága helyett az élet igazi szépségeiben higgyenek, és ez kell erőt adjon a mindennapok megpróbáltatásaihoz.