Ötéves a MAKET

Nagyvárad – Péntek délután mintegy 50 régi és új MAKET-tag ünnepelte a Bihar megyei Magyar Középiskolás Egyesületek Tanácsa (MAKET) fennállásának ötödik évfordulóját a Mihai Eminescu Főgimnázium dísztermében. A résztvevőket, mint házigazda, Diana Costin, a főgimnázium aligazgatónője üdvözölte, kiemelve: nagyon jó, hogy a diákok kiállnak saját érdekeikért, és mindezt ekkora lelkesedéssel végzik, de arra azért tekintettel kell lenni, hogy mindez ne menjen a tanulás vagy a tanórák rovására.

Az ünnepségre meghívták a MAKET alapítóját, Debreczeni Sándort is, aki részletesen elmesélte, hogyan alakult a Maket, és hogyan fejlődött ki az Ady Endre Középiskola diáktanácsának kezdeményezéséből egy szinte minden magyar tagozattal rendelkező középiskolát felölelő nagy szervezet. Felszólalt Szabó Gergő is, aki a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium tanulójaként 2004-2006 között vezette a MAKET-tet. Elismeréssel beszélt a jelenlegi vezetőség, elsősorban Vetési Imola tanuló, jelenlegi elnök munkájáról, aki töretlen erővel szervezi a változatos programokat. A beszédek után kötetlen beszélgetés következett, illetve felvágták a MAKET születésnapjára készített szülinapi tortát is.