Örök szembenézés önmagunkkal

Örök szembenézés önmagunkkal
Nagyvárad – Csütörtök este Jedlicska Zoltán nagyváradi képzőművész olajfestményeiből nyílt egyéni tárlat a Templom tér 1. szám alatti Konstant Galériában. A kiállító az erdon.ro-nak elmondta: nyolc darab alkotásról van, melyek az utóbbi hetek termései.

Megitélésében sokatmondó, hogy a képek önmagukban is megállják a helyüket, de ugyanakkor szerves egységet alkotnak. Közös jellemzőjük a tükröződés, mely egyfajta „figuratív játéknak” a kifejezője. Azt üzeni számunkra: a testi vagy ádámi emberek közös vonása a mindenkori dac Istennel szemben, de ugyanakkor az örök szembenézés önmagunkkal, saját hiábavalóságunkkal is. A hiányzó fejek is ezt a valóságérzetet ragadják meg, mely állapotból azonban csupán saját erőnkre támaszkodva nem tudunk kimászni, egy Megváltó kell ahhoz, hogy visszatérjünk abba az édeni közösségbe, ahonnan egykoron kiüzettünk. Ugyanakkor csak önmagunkat ámítjuk azzal is, hogy megismerhetjük magunkat, mert a saját erőnkből erre sem vagyunk képesek. „Nem hiszek az önmegvalósításban”, fogalmazott a képzőművész.

Az ingyenes kiállítás április 22-ig látogatható, előzetes egyeztetés alapján, telefonszámok: 0741/500.824, illetve 0747/108.679.

Ciucur Losonczi Antonius