Önrendelkezést az Érmelléknek

Önrendelkezést az Érmelléknek
Nagyvárad – Szombat délelőtt a nagyváradi Ady Endre Kulturális Központban ülésezett a Bihar Megyei RMDSZ területi választmánya. A beszámolók és javaslatok után több hozzászólás is elhangzott.

Szombat délelőtt a nagyváradi Ady Endre Kulturális Központ konferenciatermében ülésezett a Bihar Megyei RMDSZ területi választmánya. A beszámolók és a határozati javaslatok meghallgatását és elfogadását követően több hozzászólás is elhangzott. Török László nagyszalontai polgármester egy református gondolkodót idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy aki csak a problémát ismeri, az annál is marad. Szerinte az RMDSZ mindig a megoldás felé fordította az arcát, és a továbbiakban is erre kell összpontosítania. Megváltozott ugyanis a tagság elvárása az őket képviselő emberekkel szemben. “Nem elég a hordóra állni és szónokolni, hanem bölcsességre van szükség, mert történelmi léptékkel fogják megitélni a tetteinket”, vélekedett. Az elöljáró ugyanakkor azt javasolta az Ügyvezető Elnökségnek: alakítson egy bizottságot, mely tárgyaljon az Érmellék önrendelkezéséről. “Legyen a Bihar Megyei RMDSZ a zászlóvívője ennek az ügynek”, indítványozta.

Érzelmi fogyatékosság

Dr. Földes Béla választmányi tag hangsúlyozta: senki sem vádolhatja az RMDSZ-t azzal, hogy csupán önmagáért létezik. Azon meggyőződésének adott hangot, hogy a kollektív intelligencia és a sokasság bölcsessége ad esélyt a kisebbségben élő magyarságnak, ezért ezekre a jövőben jobban oda kellene figyelni. Úgy vélte ugyanakkor: a szociális tevékenységek valószínűleg alapvető fontosságúak lesznek a tömegbázissal való kapcsolattartásban, és lényeges, hogy ne legyen “érzelmi fogyatékosság”. 

Ciucur Losonczi Antonius