Ökológiai versenyen, Debrecenben

Ökológiai versenyen, Debrecenben
Bihar megye – Az érmihályfalvi Zelk Zoltán Általános Iskolát idén is meghívta az Élő Bolygó című városi önokógiai versenyre a debreceni Gönczi Pál ökoiskola. Az érmellékiek már nem először voltak jelen, és ismét elsők lettek.

A természetvédő és versenyezni vágyó csapat diákjai: Heidenhoffer Erhard, Szenderszky Krisztina, Zih Blanka; póttagok: Lajter Eunika és Kelemen Márk. A csapat felkészítését Kinczel Ágnes és Balog Erika biológiatanárok vállalták, segítségünkre voltak Molnár Márta és Czeglédi Irma fizika- illetve földrajztanárok, továbbá Csengeri Csongor igazgató, lelkes természetbarát, aki megszervezte a feltételeket a feladatok megvalósításához, ugyanakkor velünk együtt dolgozott.

Kincskeresés” Debrecenben

Az idei vetélkedő ismeretanyagába tartoztak például a nyílttengeri mélységi zónák és azok állatai, vadállatok és ezek lábnyomainak felismerése, a Hortobágyi Nemzeti Park növényzete és állatvilága, a 2011-es év madara, fája, hala, vadvirága, állati rekordok, globális problémák, madárlesen, hulladékgyűjtéssel kapcsolatos feladatok. Az „előzetes feladatoknem csak tanulságosak, de szórakoztatóak is voltak, teljesítésük érdekében két alkalommal is ellátogatottunk a Debreceni Állatkertbe. A csapat tetszését leginkább az előzetes feladatok azon része nyerte el, mely a Városi Kincskereső Ökoportya nevet kapta. Ennek megfelelően csapatunk tizenkét olyan „kincslelő” helyet keresett fel, melyeken egy-egy, Debrecen életéhez kapcsolódó megoldandó feladat várt ránk. Néhány példa: megkerestük az ördögcérnabokrot (Lycium halimifolium – egy különleges sem fű, sem fa növény), majd a Perényi utcán található, a magyar fűvésztudomány megteremtőinek, Fazekas Mihálynak és Diószegi Sámuelnek  emléket állító szobrot; képeket készítettünk az egykori füvészkertből megmaradt védett kocsányos tölgyről a Déri Múzeum előtti parkban; védett hársfákat számoltunk a Simonyi úton; védett kőrisfák korát becsültük fel az Atommagkutató Intézet  bejárata előtt.

Ismét elsők

Négy hónapig  tartó felkészülés után végre elérkezett a verseny, amikor az érmihályfalviak 14 debreceni csapattal mérhették össze tudásukat. A zsűri tagja volt Aradi Csaba, a Hortobágyi Nemzeti Park nyugalmazott igazgatója, Jurácsik Zoltán, az AKSD Kft. képviselője, valamint Nagy Sándor Tibor, a Nagyerdei Kultúrpark ügyvezető igazgatója. A verseny befejeztével értékelték a csapatok munkáját, és nagy volt az érmihályfalvi gyerekek öröme mikor kiderült: ismét első díjat kaptak! Mi, biológia tanárok is örültünk a sikernek. Úgy gondoljuk, a versenyre való felkészülés és maga a verseny is segít bevésni a gyerekek tudatába a környezettudatos gondolkodás  alapjait, hozzásegíti őket ahhoz, hogy ne menjenek el a természet apró szépségei mellett, és vigyázzanak természeti értékeinkre.

Kinczel Ágnes biológia tanár

Címkék: , ,