Óvodákat alakítanak ki

Nagykároly – Nagyszabású tervei vannak
az önkormányzatnak azzal a két
ingatlannal, amelyekben egykor az árvaház
működött.

Az ingatlanok állami tulajdont képeztek,
adminisztrációs szempontból pedig a
Megyei Tanácshoz tartoztak.


A nagykárolyi helyi tanács
döntése értelmében
köztulajdonba került az a két
ingatlan, amelynek egyik része a Vasile Lucaciu,
míg a másik része a Kaffka Margit
utcán található. Ez utóbbi
épületben a
Diákklub működik
már évek óta.


A két, egyébként párhuzamos
utcán elhelyezkedő, egymással
kertszomszédságban lévő
épület nagy területen fekszik. A
Vasile Lucaciu utcai részhez 701
négyzetméternyi ingatlan és 572
négyzetméternyi telek tartozik. A Kaffka
Margit utcán lévő rész
nagyobb, az ide tartozó épület 853
négyzetméter, míg a telek 982
négyzetméter.

Tervek


Korábban felmerült annak a
lehetősége, hogy a Vasile Lucaciu utcai
ingatlanba szellemileg sérült
személyeket költöztetnének. Az
egészségügyi
intézmény
esetleges
odaköltözése azonban
felbőszítette a szomszédokat, akik
levélben és minden lehetséges
módon tiltakoztak ez ellen. Így az
elképzelés meghiúsult.


Az épületekkel kapcsolatos konkrét
tervek még nem ismertek, annyi
valószínűnek látszik, hogy az
önkormányzat óvodákat
költöztet a Kaffka utcai
részbe. Olyan intézményeket,
melyek korábban államosított
épületekben kaptak helyet, s ahonnan,
miután a régi tulajdonos visszakapta azt,
kiköltöztették őket.