Évértékelő a Bihar megyei rendőrségen

Évértékelő a Bihar megyei rendőrségen
Bihar megye – A legtöbb esetben csökkenő bűnözési tendencia mutatható ki a Bihar megyei rendőrfőkapitányság statisztikai adatainak összesítése alapján.

A Bihar megyei rendőrfőkapitányság nagyváradi székhelyén hétfőn ismertették az intézmény 2010 évi eredményeit. Adrian Bucur megyei rendőrfőkaptány a sajtó munkatársainak beszámolt arról, hogy a tavaly 16.975 bűncselekményt regisztráltak, ami nagyságrendben megfelel az azt megelőző év adataival, viszont pozitív tendencia észlelhető, ugyanis tavaly 223-mal kevesebb regisztrált bűncselekmény történt, mint egy évvel azelőtt. A lakosságszámhoz viszonyított, nyilvántartásba vett bűncselekmények tekintetében Bihar megye évek óta a 27-28. helyen helyezkedik áll országos szinten. A megyében a bűncselekmények túlnyomó többsége Nagyváradon történt (6451). Az utcai bűnözés tekintetében még kedvezőbb tendencia figyelhető meg, ugyanis 2006 óta folyamatosan csökken ennek a tipusú bűncselekmények a száma. Míg 2006-ben 1437, addig 2010-ben már csak 906 utcai bűncselekmény történt a megyében. Az utcai bűncselekmények, melyek az összes bűncselekmény 5,33 százalékát teszik ki a megyében, kilenc százalékkal csökkentek a 2009. évi adathoz képest. Az egyetlen kivételt az autókból történő lopások képezik, etekintetben ugyanis hat százalékos növekedés mutatható ki  (34 esettel több, mint 2009-ben). A személyek elleni bűnszelekmények, az ütések, fenyegetések, stb. is csökkentek 2010-ben az azt megelőző évhez képest. 2010-ben négy gyilkosság történt Bihar megyében, míg egy évvel azelőtt nyolc emberölés volt. Ugyanakkor hat súlyos testi sértés történt az azt megelőző évi kilenccel szemben.

Adatok

2010-ben 4561 lopást regisztráltak, míg 2009-ben ez a szám 4342 volt. A nyilvántartásba vett lopási esetek elemzéséből kiderül, hogy városi környezetben csökkent (46 esettel), falusi környezetben nőtt 14,5%) a lopások száma. A rablások esetében is csökkenés tapasztalható a megyében: 2010-ben ugyanis 131,  2009-ben pedig 161 rablás történt. A zsebtolvajok is kevésbé voltak aktívak a tavaly, mindössze 140 esetről tud a rendőrség, míg 2009-ben 183 esetben kellett eljárniuk. A lakásokból történő lopások száma nagyságrenben ugyanakora volt a tavaly, mint egy évvel korábban (2010-ben 763, 2009-ben 771). Üzletekből, bevásárlóközpontokból 674 esetben loptak, ami erősen pozitív tendenciának számít, hiszen 2009-ben 865 ilyen jellegű lopás történt. Autókból 650 esetben loptak, de 2009-ben csak 603 ilyen eset volt.Külön tételt jelentettek a beszámolóban a gazdasági bűncselekmények, melyek sajnos emelkedő tendenciát mutattak a tavaly. Összesen 2135 ilyen bűmcselekmény történt az azt megelőző évi 1875 bűnesethez képest. Pozitív változás viszont az, hogy 1557 személy ellen indult vizsgálat ilyen bűncselekmények ügyében, 2009-ben pedig 1349 személy ellen vizsgálódtak. A nyomozásoknak köszönhetően sikerült 22 millió lejt visszaszerezni, és további hétmillió lejnyi érték visszaszerzésére van kilátás a biztosító intézkedések meghozatala után.

Csalás, sebesség

A tavaly 423 adócsalási ügyet regisztráltak, és 396 személy ellen indult vizsgálat, míg 2009-ben csak 199 személy ellen vizsgálódtak. 57 ügyiratot állítottak össze csempészés ügyben, a rendőrök több mint tízezer liter alkoholt és 2.107.460 darab cigarettát foglaltak le. Ezek az adatok szintén kedvezőbbek a 2009. éviekhez képest. A tavaly 191 súlyos sérültje és 55 halálos áldozata volt a közlekedéi baleseteknek, amely szintén kisebb, mint a 2009. évi adatok. A balesetek leggyakoribb okai a sebesség (16 %), az elsőbbség megadásának elmulasztása autóknak (13%) és az elsőbbség megadásának elmulasztása gyalogosoknak (11%). Adrian Bucur kiemelte a községek közötti őrjárat intézményét, mely hozzájárult a közbiztonság növeléséhez, ugyanis ennek a szolgálatnak köszönhetően a tavaly nőtt rajtaütések száma: 286 személyt kaptak el bűnelkövetés közben, míg 2009-ben csak 215 rajtaütés történt. 2010-ben 10.704 birságot róttak ki és 355 jogosítványt vontak be.

Pap István