Északi filmek fesztiválja

Nagyvárad – 17-én kezdődött és vasárnapig tart a Klorofilm és a Metrion Egyesület szervezésében megrendezett Északi Filmek Fesztiválja a nagyváradi Szabadság moziban.

A fesztivál nyitófilmjének levetítése előtt beszélgettünk el a kulturális esemény egyik szervezőjével, Paul Pinteaval, aki elárulta, hogy ezt a filmfesztivált először Bukarestben mutatták be, onnan érkezett Nagyváradra. „A Metrion Egyesület már hagyományokkal rendelkezik az effajta események megszervezésében, reméljük, hogy a váradi közönség hozzászokik majd ezekhez a filmfesztiválokhoz” – mondta Pintea. A fesztivál négy napig tart, melynek keretében tíz filmet vetítenek le, köztük három romániai ősbemutatót, ezek a fesztivált nyitó és záró produkciók, valamint a Sasvadász fia című finn film.

Művészi alkotások

A játékfilmek mellett van két animációs- és két dokumentumfilm is a programban, ez utóbbiak zenei indittatásúak, Mika Kaurismaki Brazíliában letelepedett finn filmrendező akotásai. A levetítésre kerülő filmek vagy díjnyertes alkotások, vagy jelöléseket kaptak különböző filmfesztiválokon. Pintea emondta, hogy ez volt a filmek kiválogatásának a  kritériuma, majd hozzátette, hogy a válogatásban a szervezők segítségére volt az Európai Média Bizottság és az északi országok kulturális intézetei. A filmek újkeletűenk, 2005-2009 időszakban készültek. Pintea végezetül elmondta, hogy a fesztivál következő állomása Kolozsvár lesz. A fesztivál mai és holnapi napjának programja a következő: szombat 11:30 Két szúnyog meséje, dán animációs film (2007), 13:30 Az alma és a féreg, dán animációs film (2009); 15:30 A sasvadász fia , dán-svéd- német filmdráma, rendezte, René Bo Hansen (2009); 18 óra Álmok boltja, finn-észt film, rendezte Peeter Urbla (2005); 20:30 Semmi személyes, rendezte Urszula Antoniak, ír-holland dráma (2009). Vasárnap 11:30 Az alma és a féreg; 13:30 Két szúnyog meséje;  15:30 A sasvadász fia; 18 óra Egymást keresztező szerelmek háza,  finn komédia (2009); 20:30 Vérségi kapcsolatok, svéd misztikus horrordráma, rendezte Tomas Alfredson (2008).

Pap István