Értékrend menti találkozó

Értékrend menti találkozó
Nagyvárad – Szerda délután A Magyar Kultúra Ünnepe rendezvénysorozat keretében Ujhelyi Sándor berettyóújfalui festőművész alkotásaiból nyílt a váradi Tibor Ernő Galériában. Február 5-ig tekinthetőek meg.

Balogh László (gitár) és Kovács Lajos László (szájharmónika) berettyóújfalui előadóművészek zenei közreműködését követően a Tibor Ernő Galéria munkaközössége nevében Bányai Szabados Katalin képzőművész köszöntötte az egybegyűlteket. Biró Rozália nagyváradi alpolgármester a Meleg Vilmos színművész által elszavalt Himnusz kapcsán arra emlékeztetett: nem is olyan régen sok év telt el úgy, hogy a dallama csupán a lelkünk mélyén zenghetett. Azokban az időkben és napjainkban is hordozzuk azt a szentséget, amit nemzeti imánk jelent számunkra, lángja meleget nyújt nekünk, kapaszkodót a hétköznapokban. Azt sugallja, hogy olyan ágai vagyunk a nemzetünknek, melyek egy törzsről fakadnak, s csupán rajtunk múlik, hogy mekkora lombbá terebélyesednek.

Porkoláb Lajos, a Megyei Népfőiskolai Egyesület vezetője úgy vélte: a berettyóújfaluiak méltán lehetnek büszkék arra, hogy Ady városa befogadta őket és elismeri a kulturális kapcsolatok fenntartásában játszott szerepüket. Szerinte Várad megtanította őket arra, hogy egy települést nem csupán az épített öröksége teszi naggyá, hanem az ott élő emberek közössége és a civil szerveződésekben rejlő erő is. A Tibor Ernő Galéria is ezen értékek mentén jött létre, nekünk pedig óriási a felelősségünk az értékek megőrzésében és a nyilvánosságra hozatalában, hangsúlyozta.

Három pillér

Dr. Fleisz János, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének (BINCISZ) elnöke arra hívta fel a figyelmet: a Kanonok sori képtár tizedik alkalommal biztosít helyszínt A Magyar Kultúra Ünnepe sorozat valamely rendezvényének. Ugyanakkor örömének adott hangot, hogy egyre többen kapcsolódnak be a három pillérre támaszkodó (önkormányzat, civil szféra és lakosság) eseményekbe, “az értékrend menti találkozókba”.

A kiállítást megnyitó L. Ritók Nóra grafikusművész Ujhelyi Sándorról elmondta: Berettyóújfaluban született, az érettségije után Debrecenben szerzett grafikusi szakképesítést, majd Budapesten végezte egyetemi tanulmányait, s lett belőle festőművész, illetve tanár. Jelenleg szülővárosában tanít. Eleinte letisztult tárgyábrázolás jellemezte művészetét, sziluettszerű figurákat jelenített meg, majd az organikusabb dolgok felé fordult, mint például fák, melyek szimbolikus jelentőségűek, s szinte valamennyi nép kultúrájában benne vannak.

A vernisszázs lezárásaképpen Szatmári Kinga, a berettyóújfalui Nadányi Zoltán Művelődési Központ közművelődésügyi szakreferense olvasta fel Hamvas Béla egyik írását. Az ingyenes tárlat február 5-ig tekinthető meg, hétfő kivételével hétköznaponként 11-16 óra között.

Ciucur Losonczi Antonius