Érmihályfalvi vízvezetés: a második szakaszban

Érmihályfalvi vízvezetés: a második szakaszban

Bihar megye – Érmihályfalván megkezdődött az ivóvízhálózat kiépítésének második szakasza, mely 31 utcát érint 17 kilométer hosszan. A teljes projekt kivitelezésének határideje 2009. december 31.

Az összesen 19 millió eurós beruházás a legnagyobb a város történetében, és magába foglalja a teljes ivóvíz- és szennyvízhálózat, a szennyvíztisztító- és az ivóvíztisztító telep megépítését. Az első lépés az ivóvízhálózat kiépítése, mely folyamat nemrégiben a második szakaszába lépett. Ádám Sándor, a Polgármesteri Hivatalhoz tartozó vízügyi részleg vezetője elmondta, hogy az első szakaszban 10 utcában tették le a fővezetéket, ez összesen 597 háztartást érinthet.

Az időjárástól is függ

A kivitelezőtől még nem vették át a munkát, mert bár a nyomáspróbák megvoltak, az utak helyreállítása még nem történt meg. A második szakasz gyakorlatilag október elején kezdődött, amikor a kivitelező debreceni Keviép a telephelyének kialakításába kezdett, de az első „kapavágásra” a napokban került sor. Ez a munkaszakasz 1296 háztartást érint 31 utcában a Dihenes, Tábla, Bank utca és Gencsi kert negyedekben, 17 kilométer hosszúságban. A munkát 4 hónap időtartamra tervezik, de mindez az időjárás függvénye is. Fontos tudni a lakosoknak, hogy a program része a fővezeték lefektetése mellett a vízvezetéknek a magánterület határáig való elvitele, továbbá az akna megépítése és a vízóra felszerelése. Mindez tehát azt jelenti, hogy a lakosnak csak a vízóra utáni szerelés kerül pénzébe.

Később költségesebb lesz

A mérőpontok (aknák) kialakítására és a háztartások csatlakoztatására még idén közbeszerzési eljárást írnak ki, tudatta Ádám Sándor. Hangsúlyozta: a program lezárultáig tudják a fent említett feltételeket biztosítani, azaz, aki valamilyen okból nem csatlakozik a hálózatra, annak nagy valószínűséggel 2009 után ez már sokkal többe fog kerülni.

Rencz Csaba



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter