Érmelléki vers az év legjobbjai között

Boros József érmihályfalvi tanár
Boros József érmihályfalvi tanár
Bihar megye – Az érmihályfalvi Boros József magyartanár – aki számára szerzőként sem idegen az irodalom – egyik versét „beválogatták” a Száz szerelmes vers című 2010-es antológiába.

Bár a szerző szerényen nem tulajdonít nagy jelentőséget  „válogatottságának”, azért – ahogyan mondani szokás – nem semmi, hogy helyet kapott abban a gyűjteményben, melyet a Kárpát medence amatőr és hivatásos magyar költőinek versei alkotnak. Kérdésünre Boros József elmondta: az írással még egyetemista korában kezdett kacérkodni, amit már érkeserűi ifjú tanárként Számadó Ernő  költő társaságában folytatott. Egykori katonacimborája, Cseke Péter – ma a kolozsvári egyetem újságíró karának dékénja – bíztatására írt tudósításokat, cikkeket a Falvak Népe  és az Előre  újságoknak, novellákat a Utunk című irodalmai lapnak.

Ismeretlen ismerősök

A „rengeteg indulat és mondanivaló” hatására született verseiből a Fáklya, majd a Bihari Napló  is közölt annak idején. „Azóta jönnek a versek, s én nem tudom megállapítani, hogy jók–e, vagy sem! Ez nem is nagyon érdekelt soha, ugyanis, mivel fiatalon nem volt elég kitartásom, ma már nem lehet olyan igényem, hogy a nyilvánosság elismerésére számítsak”, fogalmazott Boros József, aki lépést tartva a kor követelményeivel, lelkes internet–rajongó  lett. Így lelt rá az Amatőr Művészek Fórumára, illetve a poet.hu  oldalra, ahová a sok vers és próza mellé saját alkotásait is feltöltötte. Nem sikertelenül, erre bizonyíték, hogy utóbbi főszerkesztője – akivel nincsenek személyes ismeretségben – engedélyét kérte a Vártalak  című verse megjelentetésére a 2010–es Száz szerelmes vers című válogatásba.

Száz költő száz verse

Gyönyörű lett a kötet, amelyben száz amatőr és profi  költő egy–egy alkotása jelent meg a környező országok magyar alkotásaiból. Azóta több megkeresést is kaptam ismeretlen emberektől, a főszerkesztő újabb verseket kér a következő antológiába, dehát az én koromban már… Számos találkozóra hívnak, de nehéz kimozdulni. Pedig lehet, hogy kellene, ki tudja?”, mondta Boros József. Aki pedig kíváncsi a szóban forgó költeményre, itt http://www.poet.hu/vers/37854 találja meg.