Érmek az atlétika-bajnokságról

Érmek az atlétika-bajnokságról
Öt érmet, közöttük egy aranyat, illetve két-két ezüst- és bronzérmet nyertek a nagyváradi atléták a múlt héten lebonyolított fedettpályás országos bajnokságon.

A múlt hét végén Bukarestben rendezték meg a fedettpályás országos atlétika-bajnokságot utánpótlás és felnőtt korosztályban. A távolugró Cornelia Deiac (Nagyváradi Egyetem VSK) ismét bizonyította tehetségét, miután 6.27 méterrel első helyen végzett az utánpótláskorúak, és második a felnőttek között. Cornelianak egyébként öt, 6.40 méter körüli ugrása is volt – ezzel megnyerhette voln a felnőttek versenyét is –, ám mindannyiszor belépett az ugróvonalra, így ugrásait érvénytelenítették. Ugyanebben a számban Halai Erika (5.89 m) az ötödik helyen zárt, viszont ő az utánpótlás korosztály hármasugrásó számában vigasztalódhatott, miután 12.73-al bronzérmet nyert.

Hat távolugró

Szintén a dobogóra állhatott fel Sergiu Foltuţ (Egyetem Bihorul ISK), aki az utánpótláskorúak távolúgró számában 7.11 méterrel ezüstérmes lett, míg a felnőttek között ez az eredmény a 6. helyhez volt elegendő. Ugyanebben a számban további öt váradi atléta állt rajthoz: Lénárd Norbert a nyolcadik (7.09 m), Silviu Uivaroşan a tizedik (6.94 m), Andrei Sasca a tizenegyedik (6.93 m), Borsi Imre a tizenkettedik (6.91 m), míg Pásztai Zoltán a tizenötödik (6.81 m) lett. Lénárd Norbert hármasugrásban is indult, s 15.66-al bronzérmes lett. További helyezések, magasugrás: 7. Nagy Norbert, … 9. Ion Vasile; síkfutás, 800 méter: 8. Körözsi Dorina, … 15. Rodica Ciani; 1500 méter: 11. Körözsi Dorina, … 15. Rodica Ciani.