Érkezik a LEADER–karaván

Szatmár megye — Vasárnap Túrterebesre érkezik a LEADER–karaván. A LEADER egy vidékfejlesztési program, melyre a jövő év elejéig kell felkészüljenek a romániai kistérségek.

Országos szinten a vidékfejlesztési minisztérium körülbelül hatvan kistérséget választott ki, melyek részt vesznek a LEADER–programban. A LEADER–program keretében, az európai unió támogatja  az adott közösség helyi terveinek a megvalósítását, így járul hozzá az életminőség javításához.

A hatvan kiválasztott kistérség közé tartozik Túrterebes is, ahol vasárnap délelőtt „állomásozik” a Leader–karaván. A karaván tíz mikrorégiót fog érinteni az országban, melynek szervezője a Civitas alapítvány és a magyarországi Leaderközpont.

Túrterebesen szervezendő informálási program célja, hogy az azon részt vevő vállalkozók, cégek, magánszemélyek, őstermelők, nonprofit szervezetek képviselői, valamint az önkormányzatok képviselői tájékoztatást kapjanak a magyarországi tapasztalatokról, mivel várhatóan a jövő év elején Romániában is beindul a program. A rendezvényre minden érdeklődőt szívesen várnak, délelőtt tíz órától — tájékoztatta lapunkat Koczán Levente, az Eco–Natur mikrorégiós egyesület elnöke.

A vasárnapi előadások, képzések célja tehát, hogy a következő év elejére, minden érintett tudjon élni a Leader program adta lehetőségekkel — magyarázta Koczán Levente.