Érkörtvélyesi aratók Szerepen szerepeltek

Érkörtvélyesi aratók Szerepen szerepeltek

Bihar megye – Július utolsó
hétvégéjén
érkörtvélyesi
küldöttség járt Szerep
községben, ahol kézi
aratóversenyen vettek rész. Második
és harmadik helyezést értek el.


A Hajdú-Bihar megyei Szerep
testvértelepülése
Érkörtvélyesnek, és az
érmellékiek a szerepiek
aratóünnepén vettek részt
Kovács Zoltán
polgármester vezetésével. Az
ünnepség reggel
szalonnasütéssel kezdődött, majd
az eseményt a helyi lelkésznő,
illetve Győri Balázs polgármester
nyitotta meg, majd a hat csapat nekifogott a
munkának. Egy körülbelül 20
árnyi területet osztottak fel 10
parcellára, ezek közül kellett minden
csapatnak egyet-egyet learatni, a fennmaradó
négy parcellát közösen
aratták le. 

Második és harmadik
hely
 


A körtvélyesiek két csapatot is
indítottak. A Kecskés Antal
kaszás és Varga
Mária
marokszedő alkotta duó
a második, míg az id.Kovács
Ferenc
és felesége,
Kovács Mária alkotta csapat
harmadik helyezett lett, ráadásul
id.Kovács Ferenc megkapta a legidősebb
résztvevő
különdíját is. Az
aratónap természetesen nem csak
munkával telt, hiszen volt
íjász– és
lovasbemutató is, de a körtvélyesiek
is kivették részüket a
programból: Nagy Erika
tanárnő tanítványai
palotást táncoltak. Az
érkörtvélyesi
küldöttség meghívta a
szerepieket a maguk ünnepére, a
Dinnyefesztiválra, melyre
hagyományosan augusztus derekán
kerül sor.