Érik a zalagyöngye Halmihegyen

Érik a zalagyöngye Halmihegyen
Szatmár megye – A napok óta tartó száraz, meleg időjárásnak köszönhetően a halmihegyi szőlőskertekben gyors ütemben érik a legkorábbi szőlőfajta, a zalagyöngye.

Incze Lajos, Halmi község polgármestere nyári szabadságát jelenleg Halmihegyen tölti, ahol több szőlőtulajdonossal is volt alkalma szóba állni. A szőlősgazdákkal tett terepszemléje után a polgármester szerkesztőségünknek úgy nyilatkozott, hogy az idei szőlőtermés várhatóan negyedével lesz kevesebb, mint az elmúlt esztendőben. „Ebben az évben a tavalyi szőlőmennyiség 70-80%-ára lehet számítani, ennek elsődleges okait a szélsőséges időjárásban, a rengeteg csapadékban és a hőmőrséklet hirtelen ingadozásaiban kell keresnünk” – fogalmazott Incze. A polgármester szerint, azok a szőlősgazdák, akik jó termést szeretnének produkálni az idén, legalább 6-7 alkalommal permetezték meg a szőlőseiket. Azok viszont, akik ezt a munkálatot elhanyagolták, az idén nem fognak szüretelni – tette hozzá.
 
Egyre több a cabernet sauvignon
 
Halmihegyen jelenleg 120 hektáron termesztenek szőlőt a gazdák, akik számszerűen mintegy kétszázan vannak. Incze Lajos örömmel állapította meg, hogy a 120 hektárból már közel 35 hektáron teljesen új telepítésű szőlősök találhatóak. Feltűnő, hogy egyre többen telepítenek cabernet sauvignon szőlőfajtát, hisz az ebből készült borra van kereslet leginkább. „A franciaországi Bordeaux városából származó, és a 17. században már nemesített szőlőből igazi, minőségi, bársonyos vörösbor készíthető, amely frissen sütött marhahúsokhoz, vadpörköltekhez, gombás ételekhez, pástétomokhoz és sajtokhoz ajánlott” – fejtette ki Incze Lajos, aki azt is elmondta, hogy a legkorábbi szőlőfajtaként számon tartott zalagyöngyét már lassan lehet kóstolgatni, teljes éréséig azonban még legalább két hét szükséges. A község elöljárója érdeklődésünkre elmondta, hogy jelenleg még a fehér királyleányka és muskotály szőlőfajtákból van a legtöbb Halmihegyen, hiszen e kettő ötvözetéből kiváló minőségű fehérbort lehet produkálni, de jövőre várhatóan sokan áttérnek majd a már fent említett cabernet sauvignon szőlőfajta termesztésére.