Érbogyoszló: egy választás margójára

Érbogyoszlóból írok, mikor papírra vetem e gondolatokat még nem ismert a helyhatósági választások eredménye. Bogyoszló és Albis közigazgatásilag összeratozik, az idei választásokat a legtöbben reménykedve várták.

Mi sem bizonyítja jobban a változás utáni vágyat, mint, hogy talán először a két falu történetében 6 polgármesterjelölt indult el, s tűzött ki célul olyan dolgokat, amivel a lakosok érdekeit szolgálná, vagy legalább első lépésként megpróbálja kibillenteni passzív állapotából, mert sajnos lakóhelyünk minden téren a hiányosságok sokaságával tűnik ki. Ez eddig dícsérendő is, mikor az emberek késztetést éreznek magukban, s felébred bennük a közösség iránti szeretet, hogy önzetlenül segítsék az arra rászorulókat, legyen az fizikai munka, vagy csak egy emberséges szó. Ami elgondolkodtató, és elszomorító egyben, hogy az ilyen kis, csak magyarok lakta településeken is, mint Albis és Bogyoszló „percemberek” ütik fel a fejüket. Mi lakosok pedig vagyunk olyan naivak, hogy hitelt adunk szavaiknak. Mert most, a választás előtti napokban szinte lázban égett a falu, mint máshol is, gondolom. Ezek a jelöltek a józanul gondolkodó polgárokat próbálják mérgezni, s tapasztalatból mondom, sikerrel. S hogy még nyomatékosabb legyen a dolog, a behálózó nagy szavak mellé még jár az olcsó sör és a pár banis öngyújtó is. És  mindennek volt keletje… Sajnálom azokat az embereket, akiket így meg tudnak nyerni egy eszmének, de még jobban sajnálom azt/azokat a polgármesterjelölteket, akiknek annyi önbecsülésük sincs, hogy banis öngyújtókhoz fűzik a megváltást. Szerintem az az ember, aki ilyet tesz, még magában sem hisz, egyszerűen tudja azt, hogy amire vállalkozik, az a feladat nem rá szabott, annak nem tudna megfelelni, még ha akarna sem. De mert önkényesek vagyunk, mi, emberek, és már sikk a mai világban a másikat semmibe sem nézni, így hát próbálkoznak minden hülyeséggel elkápráztatni e pár napra a potenciális szavazópolgárokat. A nagy szavak hallatán az az érzésem, hogy nekünk már nem is polgármesterre, hanem pszihológusra van szükségünk. Megszoktuk, hogy nekünk panaszkodni kell, van is mire mindig, lassan már a siránkozás lesz az anyanyelvünk. Mégsem teszünk ellene, hanem bólogatva azokat választjuk, akiknek egyáltalán nincs véleménye, ezeknek az embereknek a magatartása a sunyítástól a szidalkalmazáson át a megalkuvásig terjed. Hozzuk még képbe egy kicsit azt a banis öngyújtót, minek ez esetben is nagyonbb volt a füstje, mint a lángja, amiben mi belenyugodva fogunk fuldokolni éveken át.

Tarpai Ildikó, Érbogyoszló