2019-es költségvetés-tervezet/ Pénzügyminisztérium: Rekordösszeg a helyi költségvetéseknek

2019-es költségvetés-tervezet/ Pénzügyminisztérium: Rekordösszeg a helyi költségvetéseknek
Rekordösszeget 46,6 milliárd lejt utalnak az idei állami költségvetésből a helyi költségvetéseknek – írja a pénzügyminisztérium által, a makrogazdasági helyzetről szóló, csütörtök este közétett jelentés. Ez 22,4%-kal több mint 2018-ban és a helyi költségvetések összbevételének 60,5%-át teszi ki.

Az áfa-begyűjtésből 11,1 milliárd lejt fordítnak a helyi költségvetések kiegyensúlyozására, ez 5,4 milliárd lejjel, azaz 95%-kal több, mint tavaly. Ez hozzáadódik a területi közigazgatási egységek saját bevételéhez, a 2018-as év végén megmaradt többlethez (ezek összértéke 13,1 milliárd lej), illetve az áfa-visszaosztásból befolyó összeghez (2,3 milliárd lej).

A begyűjtött jövedelmi adó 100%-ban a helyi költségvetés bevételét képezi, ez 22,2 milliárd lej, a tavalyi 71,5%-hoz (15 milliárd lejhez) képest.

‘A helyi költségvetéseknek utalt összegek kiszámításánál a következő tételekkel dolgoztak: megyei tanácsok – legalább 400 lej/lakos (a tavalyi 250 lej/lakoshoz képest); municipiumok (Bukarest kivételével), városok, községek 1.200 lej/lakos (a tavalyi 750 lej/lakoshoz képest). A minimum szintet kétmillió lejben állapították meg a községek (2018-ban egymillió lej), 6 millió lejben (2018-ban 3 millió lej) a városok, és 20 millió lejben (2018-ban 5 millió lej) a municipiumok esetében. Bukarest 1.450 lejt kap lakosonként, a kerületek pedig 1.350 lejt. A gyermekjogvédelemmel és a fogyatékkal élő személyekhez kötődő összes költségre, illetve a nem egyházi személyekhez kötődő kiadásokara 6,3 milliárd lejt kapnak.

A nagyvárosok szövetségének (AMR) polgármesterei találkoztak kedden Eugen Teodorovici pénzügyminiszterrel és Darius Vâlcovval, a kormányfő gazdasági tanácsadójával.

A több mint háromórás megbeszélésen az AMR képviselői azt kérték, hogy a helyi költségvetések kapják meg az állami költségvetés legalább egyharmadát. Figyelmeztettek, hogyha a pénzügyminisztérium tervezetét nem találják megfelelőnek, a kormány épülete elé vonulnak tüntetni.

www.agerpres.ro