Meleg és tikkasztó nyárra számíthatunk
Az utóbbi öt év adataival összehasonlítva még érdekesebb, hogy évek óta minden nyáron sokat esik, a komoly viharok pedig sok lehűléssel járnak – igaz, az átlagos középhőmérséklet évről évre emelkedik.
Az utóbbi öt nyáron a júniusok hideggel kezdődtek, és a hónap közepén jön a felmelegedés. Ahogy telt az idő, egyre több lett az eső is: 2005-ben még szárazabb volt a nyár, de évek óta egyre kevesebb a csapadékmentes nap. Érdekesség: 20-a környékén általában erős változás állt be: ha addig hideg volt, hirtelen felmelegszik, vagy fordítva.
2007 kivételével az utóbbi években esősek voltak a júliusok, de az esős, hideg és meleg időszakok nemigen estek egybe. Jellemző volt a gyakori hőmérséklet-ingadozás, és ha esett, akkor nagyon: a heves viharok gyakran súlyos károkat okoztak.
Az augusztusok évek óta melegszenek, de így is sok az eső. A lehűlések a hónap közepére-végére érkeznek meg, általában kemény viharokkal, csapadékkal, erős széllel, hogy aztán az utolsó napok, illetve szeptember első napjai ismét felforrósodjanak.