20 éve történt: az aradi Grósz-Ceausescu találkozó

Húsz éve, 1988. augusztus 28-án munkatalálkozót tartott Aradon Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának főtitkára, miniszterelnök és Nicolae Ceausescu, a Román Kommunista Párt KB főtitkára, a Román Szocialista Köztársaság Államtanácsának elnöke. Kádár János és Nicolae Ceausecu 1977. júniusi debreceni-nagyváradi megbeszélése óta 11 évnek kellett eltelnie az újabb kétoldalú magyar-román csúcstalálkozóig.

A felfokozott várakozással kísért, s nagy sajtóvisszhangot kiváltó találkozót a közvélemény utólag a magyar fél diplomáciai vereségeként értékelte, amit alátámaszthatott a megbeszélésekről kiadott semmitmondó közös közlemény. Eszerint: “A két pártvezető kölcsönösen tájékoztatta egymást országuk szocialista építésének időszerű feladatairól, széles körű véleménycserét folytattak a magyar-román együttműködésről, a baráti és jószomszédi viszonyról, valamint a nemzetközi helyzet néhány kérdéséről. A munkajellegű konstruktív légkörű megbeszéléseken hangsúlyozták közös óhajukat, hogy feltárják a két párt és a két nép közötti együttműködés erősítésének módjait, tevékenykedjenek a magyar-román kapcsolatokban azok további erősítéséért.”
    Pedig mindenki tudta miről van szó. 1988 nyarán hangvételében is szokatlan, kiélezett, ingerült vita zajlott a szocialista tábor két országa között, amihez az alapot a romániai magyar nemzetiség helyzetéről érkező aggasztó hírek szolgáltatták, nem utolsó sorban a romániai falurombolás, vagy ahogy Bukarestben nevezték a településrendezés, szisztematizálás programja kapcsán. (Lásd 2008. május 26-án ezzel kapcsolatban kiadott háttéranyagunkat!). A terv elleni, a maga nemében “a táboron belül” ugyancsak szokatlan, több tízezres budapesti tiltakozó tüntetés június végén, majd erre válaszul a kolozsvári magyar főkonzulátus Bukarest általi bezáratása a helyzet elmérgesedését jelezte, miközben Moszkva arra ösztökélte a feleket, hogy mielőbb mutassanak hajlandóságot a nemzetközileg is egyre kínosabb konfliktus oldására.
    A kialakult helyzetre való tekintettel Grósz Károly elfogadta Nicolae Ceausescu augusztus végi tárgyalási javaslatát és meghívását. Az MSZMP Politikai Bizottsága a megbeszélésekre 10 pontos javaslattal készült, köztük szerepelt a politikai kapcsolatok hiánya, a lakossági kapcsolatok akadályozása, a menekülők problémája, a kolozsvári főkonzulátus bezárása és a bukaresti Magyar Kultúra Háza megnyitása. A Szabad Európa Rádióban a román osztály helyettes vezetője előzetesen azzal indokolta Ceausescu készségét a gyors találkozóra, hogy a falurombolási tervek miatt Romániára koncentrált nyomás nehezedett a külföldi sajtó és a nyugati kormányok részéről.
    Szűts Pál akkori bukaresti magyar nagykövet – a magyar delegáció tagja – később megjelent könyve szerint Aradon Grósz Károlyt államfőnek kijáró pompával fogadták, annak ellenére, hogy nem hivatalos látogatásról volt szó, bár a Magyar Televízió – a vendéglátók “jóvoltából” – lekéste a hivatalos fogadtatást. A tárgyalásokon Grósz 25 perces beszédben ismertette a magyar álláspontot, válaszul Ceausescu két és fél órás expozét tartott. A négyszemközti találkozón csak a hivatalos román tolmács vett részt, a magyar delegáció tagjai nem is tudták meg, hogy ott mi hangzott el. A PB álláspontjával ellentétben Grósz elfogadta, hogy falurombolás nincs, és válaszra sem méltatta, amikor Ceausescu közölte: a kolozsvári főkonzulátus kiutasított diplomatáit tulajdonképpen le kellett volna tartóztatni. A diplomata szerint ez a kijelentés nem csak hogy választ, hanem tiltakozást követelt volna, hiszen ellentétes volt a nemzetközi joggal. A Magyar Kultúra Házáról szólva a román pártvezető azt mondta, hogy elvi álláspontot képviselnek, más országok sem nyithatnak ilyen intézetet. A magyar delegáció tagjai meglepve tapasztalták, hogy a Grósz jóváhagyásával kiadott közös közlemény teljesen a román fél álláspontját érvényesítette, ami nemzetközi tanácskozásokon még nem fordult elő.
    Bukarestbe való visszatérésekor a nagykövetnek – visszaemlékezése szerint – azt mondta egy romániai magyar értelmiségi: olyan volt az aradi találkozás, “mintha egy szereposztásba került volna egy minden hájjal megkent színész és egy dilettáns.” A New York Times 1988. szeptember 4-én “Támadják a magyar vezetőt a romániai tárgyalások miatt” címmel közölt cikket találkozóról, amelyben így írt: “Még a hivatalos (magyar) sajtó is elismerte: sok magyar elkeseredéssel vette tudomásul, hogy Mr. Grósz képtelen volt engedményeket kicsikarni Mr. Ceausescutól. Találkozójuk egy szokványos közlemény nyilvánosságra hozatalával végződött, amelyben olyan kölcsönös jóakaratról volt szó, amilyet valójában a tárgyalásokon nem tudtak elérni.”
    Végeredményben minden arra utal, hogy 1988. augusztus 28-án Aradon egy olyan, a körülmények által kikényszerített találkozóra került sor, amely elől nem lehetett kitérni, viszont eleve eredménytelenségre volt kárhoztatva. Grószra hatalmas nyomás hárult a hazai és a külföldi közvélemény részéről, érzékelhette az erdélyi magyarság várakozásait, s nem térhetett ki a meghívás elől, miközben nem volt megfelelő eszköze a megfogalmazott magyar igények Bukaresttel való elfogadtatására. 1991-ben a Társadalmi Szemle című folyóiratnak adott interjújában erről így nyilatkozott: a Ceausescu által a tárgyalások megkezdésére kijelölt határidő rövidsége, valamint a helyszínekre vonatkozó javaslat lényegében csapda volt a magyar delegáció számára. Minden azt tükrözte, hogy a Conducator a találkozót saját céljaira akarja felhasználni, a meghívás elfogadása azonban nem egyéni, hanem testületi döntés eredménye volt, el nem fogadása pedig az újabb kapcsolatfelvétel hosszú időre való elodázásának veszélyét rejtette magában.