1956: szovjet-magyar háború

1956: szovjet-magyar háború
Péntek este az Ady Endre Középiskola dísztermében ért véget az RMDSZ Bihar megyei szervezete által életre hívott Szacsvay Akadémia A magyar történelem nagy csatái elnevezésű modulja.

Az érdeklődőket Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte, majd Horváth Miklós hadtörténész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára tartott prezentációt a 60 évvel ezelőtti forradalomról és szabadságharcról, A Szovjetunió háborúja Magyarország ellen- 1956 címmel.

Előadásában azon meggyőződésének adott hangot: ’56 esetében egy háborúról beszélhetünk, hiszen a szovjet kommunista párt elnökségének iratai, illetve más jegyzőkönyvek is háborúról beszélnek, valamint a szovjet vezetés körében a leggyakrabban visszatérő fogalmak a bevonulás, beavatkozás, megszállás, nem lesz nagy háború, nem adjuk Magyarországot stb. voltak.

A szovjet agresszió valós okaira rátérve arra hívta fel a figyelmet: Hruscsov a Titoval folytatott november 2-i tárgyalásokon úgy érvelt, hogy Magyarország a Nyugat szövetségeseként már kétszer viselt háborút Oroszország ellen, ezért a szovjet hadseregben erős a Magyarország-ellenes hangulat: „a magyarok megint összefogtak a Nyugattal, és az oroszok ellen törnek”. Ugyanakkor Malasenko ezredes szerint „a magyarok elleni harcot a szovjet katonák többsége a második világháború folytatásaként élte meg”, Konyev marsall pedig I. számú parancsában a következő módon buzdította határozott fellépésre katonáit: „nem szabad elfelejteni, hogy az előző háborúban a horthysta Magyarország a hitleri Németországgal együtt hazánk ellen lépett harcba…”

Szerződésellenes

A hadtörténész arra is kitért: az akkor érvényben levő egyik nemzetközi szerződés alapján sem lett volna joga a beavatkozásra a Szovjetuniónak, hiszen például a szerződő felek megerősítették elhatározásukat, hogy kölcsönösen tiszteletben tartják függetlenségüket, állami szuverenitásuknak és a másik belső ügyeibe való be nem avatkozásnak az elvét. Ugyanakkor a békeszerződés, majd később a varsói szerződés is egy esetleges külső támadás kollektív elhárítása céljából köttetett, és a felek kifejezésre juttatták, hogy a másik fél belső ügyeibe be nem avatkoznak, és az eddigieken túl olyan akciókban vagy intézkedésekben nem vesznek részt, melyek a másik fél ellen irányulnak.

Ami a korabeli magyar politikai vezetésnek a „válság” kezelésének lehetséges módjairól való álláspontját illeti: a szovjet csapatok október 23-i bevetésével- függetlenül attól, hogy kérték, vagy a bevetés tényét tudomásul vették-, október 28-ig ennek meghatározó része egyetértett. A szovjet vezetés pedig a magyar politikai vezetést október 31-ig alkalmasnak tartotta a kialakult válság szovjet érdekeknek megfelelő kezelésére.

Ciucur Losonczi Antonius